"Szeretem" – mondta Dopeman a Karmelitában Orbánnak
30/07/2025 07:35
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
Orbán is bírja őt – tudatta.
Dopeman, azaz Pityinger László a Blikk VS című műsorának vendége volt. A rapper, aki nemrég elismerte, hiba volt 2023-ban Orbán hungarocell-fejét rugdosni, nemrég az Instagram-oldalán osztott meg egy részletet az adásból. Arról is megkérdezték, miért találkozott a Orbán Viktorral a Karmelitában.
Azt mondta:
"Azért, mert bírom. Szimpatikus. Ő meg bír engem. Én megmondtam, hogy bírjuk egymást. Megnéztem, hogy milyen a kisugárzása, hogy beszél, hogy viselkedik, és nagyon sok tapasztalatot szereztem azzal kapcsolatban, hogy ismerek a másik térfélen is embereket, az ő sugárzásukat is ismerem, az ő gondolkodásukat, az ő érvrendszerüket. Most kíváncsi voltam erre. Tehát mind a kettőt látom, és most már ebből látom azt, hogy mennyiben íródik alá a véleményem"
– magyarázta Dopeman, aki a műsorvezető érdeklődésére később azt is elárulta, mit mondott a miniszterelnöknek, amikor találkoztak.
„Hogy szeretem.” (A 24.hu nyomán)
