Rágalmazás miatt Dobrev Klára feljelenti Takács Pétert
16/07/2025 13:12
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
A DK elnöke azt írta Facebook-bejegyzésében, hogy „Nem úgy találkozunk, ahogy azt Takács Péter kitalálta, de ha erre vágyott… Találkozunk a bíróságon. Rágalmazás miatt megteszem a feljelentésemet az államtitkár ellen.”
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke rágalmazás miatt feljelenti Takács Pétert, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkárát.
Dobrev Klára július 16-án a Facebook-oldalán megosztott dokumentumok alapján Takács Péter július 13-án egy internetes műsorban azt állította róla, hogy Dobrev Klára arra próbálta rávenni, hogy a Kútvölgyi kórházat játsszák át magántulajdonba a Medgyessy-kormány alatt, ami szerinte elég sok mindent elárul a DK elnökéről. Takács állította továbbá azt is, hogy ajánlottak neki egy megfelelő mennyiségű összeget, ha hajlandó lenne erre az akkor még hallgatói vezetőként tevékenykedő Takács Péter, ő ezt viszont visszautasította.
A DK elnöke azt írta Facebook-bejegyzésében, hogy „Nem úgy találkozunk, ahogy azt Takács Péter kitalálta, de ha erre vágyott… Találkozunk a bíróságon. Rágalmazás miatt megteszem a feljelentésemet az államtitkár ellen.”
Ahogy arról a Klubrádió is beszámolt a hétvégén, a DK még pert jelentett be Takács Péter ellen.
A 24.hu alapján
