Putyin szóvivője a béke esélyeiről: Most az orosz célok a legfontosabbak
20/07/2025 14:35
| Szerző: Klubrádió
Az orosz elnök szeretné, ha mielőbb békésen rendeződne az ukrajnai konfliktus, de hosszú lesz az út odáig, a fő célja, hogy teljesítse korábban világosan megfogalmazott céljait – erről beszélt Putyin szóvivője. Korábban Trump amerikai elnök ötvennapot adott a Kremlnek, hogy beleegyezzen a harcok leállításáról szóló megállapodásba.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kész elmozdulni az orosz-ukrán háborúban a békemegállapodás irányába, de Moszkva fő törekvése, hogy elérje saját kitűzött céljait – mondta az orosz állami tévének Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője egy vasárnap sugárzott felvételen – írta a Reuters.
Vélhetően a harcok leállítására adott amerikai ultimátum kapcsán Peszkov azt mondta, a világ megszokta, hogy Donald Trump alkalmanként keményen fogalmaz, de szerinte az amerikai elnök Oroszországgal kapcsolatos nyilatkozataiban azt is hangsúlyozta, hogy továbbra is békemegállapodásra törekszik.

„Putyin elnök ismételten kinyilvánította szándékát, hogy mielőbb jöjjön létre a békés rendezést szolgáló ukrajnai megegyezés. Ez hosszú, és erőfeszítéseket kívánó folyamat, és nem könnyű” – tette hozzá a szóvivő.
Mint Peszkov fogalmazott, Oroszország számára most az a fő, hogy teljesítse céljait, a céljai pedig világosak.
A Kreml korábban közölt békefeltételei közé tartozik, hogy Ukrajna mondjon le a Krímről és négy keleti területéről, azoknak az Oroszország által még el nem foglalt részeiről is, valamint a Nyugat vállaljon kötelezettséget, hogy nem búvítik tovább kelet felé a NATO-t. és feloldja az Oroszországgal szembeni szankciók egy részét.
