„1%
A lényeg

Pénzért szerveztek nézőket a fideszes politikus előadására

24/01/2022 08:35

| Szerző: Klubrádió

Háromezer forintot kaptak azok a pécsi egyetemisták, akik hajlandóak voltak részt venni Kővári János kormánypárti politikus (a 2022-es országgyűlési választásokon várhatóan a Fidesz képviselőjelöltje lesz Baranya 1. választókerületben) Pécs egyik belvárosi irodaházába szervezett programján a környezettudatos viselkedésről. A Pécsi Stop hírportál szerint a fórumon 30-an vettek részt, a hallgatóság túlnyomó többsége a részvételért pénzt kapott.

A Népszava megkérdezte Kővárit, aki sms-ben azt válaszolta, hogy a találkozót nem ő, hanem a Zöld Követ Egyesület rendezte, amelynek vezetője, Király Nóra írásban reagált, és azt írta, a Fiatal Családosok Klubja (a Ficsak) rendezte a fórumot. Kővárit azért hívták meg, mert „elkötelezett a zöld ügyek irányába”. Király Nóra azt írta, hogy a sajtóból értesültek arról, „esetlegesen fizethettek a rendezvény résztvevőinek. Egyesületünk a rendezvényszervező céggel kötött szerződésben meghatározta a minimális résztvevői létszámot, azonban arra nem számítottunk, hogy ebben a formában fognak résztvevőket toborozni.”

Király Nóráról, az egyesületeiről, és az állami támogatásairól a 24.hu írt bővebben.