Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Orbán: Ez valóságos családbarát adóforradalom

1/08/2025 08:01

| Szerző: Klubrádió

Ma sem marad el a szokásos pénteki igehirdetés. Volt itt adóforradalom, lakástámogatás, vámháború – és még Brüsszelnek is odaszólt az állami rádiónak adott interjúban.

A miniszterelnök világhelyzet elemzéssel indította a napot: szerinte a fiatalok távlati kilátástalansággal néznek szembe, amit csak tetéz a Covid utóhatása, a háború, Trump kereskedelmi háborúja és – ne feledjük – a mesterséges intelligencia is. Ebben a zavaros világban a kormány szerint minden kapaszkodó számít, főleg ha az egy lakás. Orbán szerint a magyar ember nem csak lakni akar, hanem birtokolni is: „az én házam, az én váram”. Innen vezette át a szót a frissen bejelentett Otthon Start programra.

Otthon Start: nem lesz luxuslakás-dömping

Orbán szerint komoly vita előzte meg a lakástámogatási program elindítását: legyen-e értékhatár vagy sem? A kormány végül úgy döntött, igen, különben kilőnék az árakat. A cél most a „középosztály helyzetbe hozása”, nem pedig a penthouse-tulajdonosok támogatása. A kormány a fiatalokat saját otthonhoz segítené, miközben a gazdaságot is felfuttatná egy ingatlanberuházási „bummal”. Magyarország nem megszorít a zavaros gazdasági háborús világhelyzetben, hanem lehetőségeket nyit a fiatalok és a családok előtt is, "ez egy valóságos családbarát adóforradalom" - jelentette ki.

Adóforradalom közszolgáknak

Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy a magángazdaságban már év eleje óta létezik az a lehetőség, hogy a munkaadók a saját dolgozóiknak kedvező adózási feltételek mellett havi 150 ezer forint értékben adhatnak otthonteremtési, lakhatási támogatást. Most a közszolgálatban dolgozók számára is programot indít a kormány: évente kaphatnak nettó egymillió forintot lakáshitel-törlesztésre vagy otthonvásárlás esetén önerőre - tette hozzá. Felidézte: a másik terület, ahol február áttörést hirdetett a kormány, a családtámogatások területe. Ez egy valóságos családbarát adóforradalom, mert a csedet és a gyedet adómentessé teszik. Ez két év alatt elérheti akár az egymillió forintos plusz jövedelmet is, és most a gyerekek után járó adókedvezményt is megduplázzák két lépésben - emelte ki. Hozzátette: ugyanez megtörténik a családosokkal január 1-jén, amikor az 1-3 gyermekeseknek még 50 százalékkal megnövelik az adókedvezményét, októberben pedig a háromgyerekes édesanyák életük végéig szja-mentesek lesznek, és ez majd megtörténik a kétgyermekesekkel is január 1-jétől. "Tehát egy hat hónap alatt lezajló adóforradalomnak az első napjait éljük most" - összegzett.

Vámháború, kudarc és kármentés: Brüsszel, ezt benéztétek

A reggeli derűs hangulatot beárnyékolta némi nemzetközi füst. Orbán szerint az EU hibázott, amikor egy skóciai golfpályán kötött vámmegállapodást az USA-val. Szerinte ez nem megoldás, hanem vereség: amit csak lehetett, azt „szakmailag elrontották”. A kormányfő úgy látja, az EU-n kívül lévő britek jobb alkuval jöttek ki a Trump-féle vámháborúból. Szerinte Európának idejében kellett volna komolyan vennie Trumpot – nem kinevetni. Az uniós főnökség, élén Ursula von der Leyennel, komoly kritikát kapott tőle: Orbán szerint olyan ügyekben kötött megállapodást, amikhez nem volt joga.

Elmondta, a Magyarországról Amerikába menő termékek értéke 11 milliárd dollár, erre jön egy 15 százalékos vám, amit a magyar cégek szenvednek el. Ennek ellensúlyozására lépésekkel készül a kormány Szijjártó Péter és Nagy Márton miniszterek vezetésével. 

Két akcióterv jön

A válságkezelés nem áll meg a szavaknál – két akciótervet jelentett be: egy munkahelyvédelmi, és egy iparvédelmi programot, hogy a vámok miatt se elbocsátások, se gyárbezárások ne történjenek. Ezek kidolgozását Szijjártó Péterre és Nagy Mártonra bízta a miniszterelnök.

Epilógus: egy kis üzenet Brüsszelbe

Orbán nem hagyta szó nélkül az EU külpolitikai bénázását sem. Felhozta, hogy egy Kínába látogató uniós delegációt a héten senki nem várt a repülőtéren – szerinte ez is jól mutatja, milyen súlytalanok az európai vezetők.

„Ez nagyon kevés, ilyenkor szedni kell a sátorfát és haza kell menni” – üzente végül Brüsszelnek.