Nem tudja fizetni a főváros a Biodóm fűtését
9/11/2022 16:23
| Szerző: Klubrádió
Bősz Anett főpolgármester-helyettes a VálaszOnlinek-nak azt mondta, a Biodómot állami támogatás nélkül a főváros nem tudja befejezni, de úgy tűnik, nem fognak tudni megegyezni a kormánnyal. Ráadásul január 1-jén kénytelenek lesznek lekapcsolni a temperáló fűtést – tette hozzá.
"Budapestet ezzel a problémával magára hagyták, pedig az állami költségvetés számára a projekt befejezése még a jelenlegi helyzetben is jelentéktelen tétel lenne. Számunkra viszont már a félkész épület üzemeltetése is óriási teher, amit jövőre nem tudunk vállalni". Ez azt jelenti, hogy január 1-jén kénytelenek lesznek lekapcsolni a temperáló fűtést – közölte Bősz Anett.
A Biodómban a Széchenyi fürdő termálvizével segítenek rá a távhős fűtésre, de januártól a magasabb áramár mellett a további temperáló fűtést a főváros már nem tudja vállalni, a fűtés lekapcsolásával pedig megkezdődik miatta az alig kétéves létesítmény tönkremenetele.
A VálaszOnline cikke szerint az épületben a hőmérséklet sosem csökkenhet 14 fok alá, különben a fóliában mikrorepedések alakulnak ki, ami miatt elszökik a 964 darab egyedileg gyártott háromszög alakú „puffancsból” a levegő, amelyek darabonként kerültek 6 millió forintba.
(Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs)