„Klubrádió
A lényeg

Nem nyugtatta meg a piacokat a FED

3/03/2020 20:13

| Szerző: Klubrádió

Rendkívüli és azonnali 50 bázispontos kamatvágást jelentett be a FED a koronavírus negatív gazdasági hatásainak enyhítésére. Utoljára a 2008-as válságban volt hasonlóra példa.

 

Az amerikai jegybank elnök a bejelentés utáni sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a mai ülésen nem került szóba más eszköz használata a kamatcsökkentésen kívül. A mai lépéssel az volt a céljuk, hogy  fenntartsák az amerikai gazdaság erőteljes növekedési ütemét.  Közölte, nem volt politikai megfontolás a kamatvágás mögött.Azt is elmondta,  tartják a kapcsolatot a többi jegybankkal,  de minden ország politikusának magának kell eldönteni a szükséges fiskális és monetáris politikát, nincs a gyakorlatban összehangolt intézkedés. A FED elnök azt is közölte, a koronavírus biztosan hatással lesz a gazdasági aktivitásra, azt azonban egyelőre nem látják, milyen hosszú ideig.

A tőzsdék szinte azonnal emelkedéssel reagáltak a bejelentésre,  a nyugat-európai és a new york-i tőzsde is rákapcsolt, és idehaza a Bux is csaknem 5 százalékos pluszban volt, erre 5 éve nem volt példa. A hirtelen felpattanás után azonban a new york-i börze vezető indexei jelentős esésbe fordultak, mert a befektetőket nem győzte meg a FED lépése. A forint is erősödött a bejelentésre, az euróval szembeni jegyzés 335 forintig jött vissza, majd innen  megint gyengülni kezdett és ismét több mint 336 forintit kérnek az euróért.