„Támogassa
A lényeg

Molnár: Nincs B terv arra, ha az ÁSZ elveszi a pénzt

27/09/2023 12:09

| Szerző: Klubrádió

Előkampányra készül a DK, 2900 új tagot sikerült toborozniuk a nyáron, vannak pártok, amiknek összesen nincs ennyi tagjuk, míg nekik 17 ezer van. Molnár Csaba, a párt alelnöke azonban elismerte, hogy nem tudnak tervezni, abban az esetben, ha az ÁSZ úgy dönt, büntetést ró a pártokra. A Klubrádió beszámolója.

Az árnyékkormany kidolgozott szakpolitikát, a programjukat az emberekkel együtt akarják tovább fejleszteni, több mint ezer szakértő vesz részt a DK-val közös munkában – erről beszélt háttérbeszélgetésen Molnár Csaba. A párt alelnöke azt is mondta: "a közösségi médiás elérés visszaesik, ezért emberekre van szükség".

Arra kérik az aktivistákat, majd a választókat ősszel, hogy leplezzék le a miniszterelnök vitatott ügyleteit, járják végig az összes választó körzetet azzal, hogy miben hazudik a kormány. Az októberi tervek szerint utcai kampányokat, rendezvényeket szerveznek, amely során bemutatják hogyan verte a Fidesz át Magyarországot.

Novemberben Dobrev Klára folytatja a programbemutató kampányt, stábjával karácsonyig járják az országot.

Azt is elmondta, hogy az EP választáson külön, az önkormányzatin együtt akarnak indulni az ellenzéki pártokkal.

Magyarországon, magyarországi emberektől, forintban akarnak adományt gyűjteni, de spóroltak és van forrásuk a kampányra. Probléma akkor lesz, ha az Ász elveszi a pénzüket, arra nem tudnak tervezni.