MNB-botrány: az "erős emberek" az igazság pillanatában már nem lesznek ott
4/09/2025 20:37
| Szerző: Klubrádió
2019 és 2023 között 204 milliárd forintot költöttek luxusingatlanokra a jegybanki alapítványok, teljes kontroll nélkül – erről beszélt az ÁSZ elnöke egy közgazdász rendezvényen.
A 63. közgazdász-vándorgyűlés plenáris ülésének egyik előadója volt az Állami Számvevőszék elnöke, Windisch László is, aki előadásában kitért a jegybanki alapítványok ügyére, az idei év egyik legnagyobb botrányára is. (A Számvevőszék vizsgálatot folytatott a jegybanki alapítványoknál, amelynek eredményeként már hűtlen kezelés miatt is folyik nyomozás.)
A jegybanki alapítványoknál a számvitelileg el nem számolt veszteség meghaladhatja a 150 milliárd forintot – mondta Windisch, aki egyébként korábban MNB-alelnök is volt.
Szerinte 2019 és 2023 között 204 milliárd forintot költöttek luxusingatlanokra, teljes kontroll nélkül. Úgy vélte, a cégháló és a befektetési struktúra átláthatatlan volt, és nemcsak az ellenőrizhetőség, hanem a tényleges befolyás is elveszett a vagyon felett.
A volt jegybanki alelnök hangsúlyozta, hogy minden érintett társaságnál működtek igazgatóságok, kuratóriumok és felügyelőbizottságok, így a felelősséget nem lehet elhárítani. Aki ilyen tisztséget vállal, az személyes felelősséget visel – tette hozzá. Figyelmeztetett arra is, hogy nem szabad abban bízni, ha egy „erős ember” érvényesíti az akaratát, mert az igazság pillanatában már nem lesz ott. A felelősségre vonás mindig egyéni lesz, és minden vezetőt személyesen érhet el.
(Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd)
