„Klubrádió“
A lényeg

Megtámadták a ferencvárosi választás eredményét tíz perccel Baranyi hivatalba lépése előtt

17/10/2019 17:18

| Szerző: Klubrádió

Megtámadták a választás eredményét a főváros IX. kerületében, ahol az ellenzéki jelölt, Baranyi Krisztina fölényesen győzte le a regnáló fideszes polgármestert, Bácskai Jánost.

Baranyi Facebook-oldalán jelentette be, hogy bár csütörtök délután 4-kor lépett volna hivatalba, tíz perccel a jogerőre emelkedés előtt megtámadták a polgármester-választás eredményét.

Úgy fogalmazott: nyertek 3 napot. Szerinte ez két dolgot jelenthet. Vagy ennyire „pitiáner, kisstílű” a banda, vagy kell még idő, hogy eltüntessenek mindent, amiért börtönbe mehetnek. „Rettegnek. Van miért” – tette hozzá a megválasztott polgármester.

A 444.hu közölte: Dombóvári Csaba jegyző azért nem engedte Baranyinak, hogy átvegye hivatalát, mert Fléger Tamás, a Munkáspárt jelöltje (aki egyébként 81 szavazatot szerzett – a szerk.) szintén csütörtökön csalásra hivatkozva megtámadta a polgármester-választás eredményét. A történet további furcsasága, hogy Fléger beadványában éppen a Baranyi által vasárnap említett csalásgyanús eseteket, szavazatvásárlással kapcsolatos információkat hozta fel.

Baranyi Krisztina az ellenzék közös jelöltjeként nagy győzelmet aratott a kerületben vasárnap: 57,5 százalékot kapott, szemben Bácskai János fideszes polgármester 39,5 százalékával. A kerületben sok gyanús ügy volt, leginkább a parkolás körül, amelyről a 444 készített oknyomozó videót.