„Klubrádió

Május 11.: Miskolc napja

11/05/2021 00:05

| Szerző: Klubrádió/KL

Ma van Miskolc napja. 1909. május 11-én adott Ferenc József császár címeres kiváltságlevelet a városnak. A jeles napot Miskolc város közgyűlése e fontos alkalomról való megemlékezés céljából választotta.

Miskolc (szlovákul és csehül Miškovec, németül Mischkolz) megyei jogú város Magyarország északkeleti részén, a Bükk-vidék keleti lejtőinél. Az Észak-Magyarországi régió fővárosa és legnagyobb települése. Borsod-Abaúj-Zemplén megye és a Miskolci járás székhelye.

A megye lakosságának negyede Miskolcon él.
Az ország negyedik  legnépesebb városa Budapest, Debrecen és Szeged után, agglomerációval együtt Budapest és Debrecen után a harmadik legnagyobb, illetve a második legnagyobb belterülettel/beépített területtel rendelkező város Magyarországon Budapest után.

A környék Európa egyik legrégebben lakott területe, mint azt paleolit kori leletek tanúsítják. A különböző tájegységek találkozásánál, fontos kereskedőutak mentén épült település már a középkorban kereskedőváros volt, és 1365-ben Nagy Lajos királytól kapott városi rangot. A török hódoltság után ipara is fejlődésnek indult.

Miskolc Magyarország egyik legjelentősebb ipari központja. A hagyományos nehézipari és élelmiszeripari ágazatok mellett ma már jelentős szerephez jutnak a modern elektronikai, járműipari és vegyipari cégek is a város gazdaságában. Számos innovációs klaszter is működik a városban.

Miskolc ambíciója, hogy részben a helyi nagy múltú egyetem tudományos alapjaira építve, részben a már letelepedett nagyvállalatok műszaki hátterére alapozva, a térség kutató-fejlesztő központja legyen.

A rendszerváltás óta kulturális és idegenforgalmi szerepét igyekszik erősíteni; ebből a szempontból főbb látványosságai közé tartoznak a Miskolctapolca Barlangfürdő, a Diósgyőri vár, a lillafüredi Palotaszálló és a Miskolci Nemzeti Színház, illetve a Miskolci Állatkert és Kultúrpark. A régió vezető városaként az ennek megfelelő funkciókat is betölti; egyetemi város, a megye és környéke gazdasági, oktatási, kulturális központja.

(Forrás: penzcentrum.hu, wikipedia, youtube)