Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Magyar Péter: Feloszlatjuk a Tiborcz-Orbán-Mészáros részvénytársaságot

6/12/2025 16:23

| Szerző: Klubrádió

A Fidesz zártkörű kampányeseménye után a Tisza Párt szabad téren tartott rendezvényt Kecskeméten. Magyar Péter szerint a Fidesz vereségre készül, nem is kicsire. Elmondta, jövő héten ismertetik az esetleges Tisza-kormány első lépéseit, és úgy fogalmazott: nem lehet magyar miniszterelnök, aki nem tudja, vagy nem akarja megvédeni a legelesettebbeket.

„Hallom megérkezett hozzátok a közpénz milliárdokon utazó vándorcirkusz, egy jól körbezárt helyre” – kezdte beszédét Magyar Péter, utalva a Fidesz szintén kecskeméti és szombati, zártkörű kampánygyűlésére.

Szent Miklós napján arról beszélt, hogy vannak olyan helyek, ahol a gyerekeket nem várja mikulásnapi ajándék. „Álszentség, Fidesz a neved!” – fogalmazott, a bicskei gyermekotthonban történt bántalmazások áldozatait és Szőlő utcai javítóintézet kiskorú érintettjeit említve, akiket magára hagyott a kormány; szerinte tragikus állapotban van a gyermekvédelmi rendszer. Magyar szerint nem lehet magyar miniszterelnök, aki nem tudja, vagy nem akarja megvédeni a legelesettebbeket. „Miért nem szólal meg? Miért nem beszél Orbán Viktor a több mint ezer szökésben lévő, az utcán kolduló gyerekekről?” – tette fel a kérdést Magyar.

Aki ezután rátért az egészségügy problémáira. A Fidesznek 15 éve volt arra, hogy az embereknek ne kelljen rettegniük a kórházi fertőzésektől és ne kelljen éveket várniuk egy beavatkozásra. „Ma már minden oligarchának van egy csilivili magánkórháza.” Azt is mondta, hogy Orbán fiókjában ott lapul egy tervezet a kis vidéki kórházak bezárásáról. Magyar azt ígérte, hogy a Tisza-kormány önálló egészségügyi minisztériumot hoz létre Hegedűs Zsolt orvos vezetésével. Évente minimum 500 milliárd forinttal többet biztosítanak az állami egészségügynek, és hét szuperkórházat építenek.

A Fidesz nem okos, hanem engedelmes nemzetet szeretne, hívja fel a figyelmet Magyar Péter, aki azt ígérte, hogy mindenki hozzá fog férni a színvonalas oktatáshoz, lakjon Budán vagy akár egy zsákfaluban. Önálló oktatási minisztérium lesz, amit nem egy nyugdíjas rendőr fog vezetni – utalt Pintér Sándorra.

Az Index nemrég bemutatott egy kétes hitelességű és minőségű dokumentumot, amely szerint a Tisza 1300 milliárdos megszorításra készülne. Magyar Péter ezt azzal parodizálta ki, hogy nekik megvan az „Orbán-terv”, aminek az a címe, hogy „Magyarország rendszerszintű kirablása és az Unió legszegényebb és legkorruptabb országgá tétele. A Fidesz-KDNP munkaanyaga 2010-2026.” Azt javasolta Magyar a magyaroknak, hogy oszlassák fel az Orbán-Tiborcz-Mészáros részvénytársaságot, és kérjék vissza a részvényeket. Másként fogalmazva: sok millió magyar Lúdas Matyi vagy kiskakas kérje vissza a gyémánt félkrajcárját.

A Tisza készen áll a kormányzásra, megvan a politikai közösségük 50 ezer önkéntessel, megvan a szakemberekkel összeállított valódi program és megvannak a jelöltjeik. Jövő héten kétnapos elvonulást tartanak Forsthoffer Ágnes szállodájában, amit szerinte a hatalom tönkre akart tenni. A tanácskozás egy részét közvetíteni fogják, és vázolják, mik lesznek a Tisza-kormány első lépései. A program része lesz az adócsökkentés, a nyugdíjemelés, a családi pótlék és öregségi járadék megduplázása, 700 ezer rászoruló család iskolakezdési támogatása. Teljes vagyonelkobzást vezetnek be, ha a bűncselekmény akár csak egy forint közpénz is érint – jelentette ki.

„A Fidesz vereségre készül, nem is kicsire” – mondta Magyar. Nem véletlenül változtatják most meg a köztársasági elnökre vonatkozó szabályokat, és nem véletlen akár megszerezni Lázár János több tízezer hektárnyi termőföldet állami cégek mögé bújva. „A Fidesznek mára nem maradt más, csak hazugság, fenyegetés és megosztás.”

Magyar szerint a legaljasabb módon próbálták lejáratni és fenyegetni Gajdos Lászlót, a Tisza Párt nyíregyházi jelöltjét. És mi lett ennek az eredménye? 67-25 százalékra vezet Gajdos a 21 Kutatóközpont felmérése szerint. „Ez a valódi kétharmad.” Az egész ország egy emberként állt ki a Nyíregyházi Állatpark igazgatója mellett. „Gyerünk elvtársak, csak így tovább a lenini úton.”

(Kiemelt kép: MTI/Vasvári Tamás)