„Klubrádió
A lényeg

Lelassul a magyar gazdaság

3/02/2020 07:13

| Szerző: Klubrádió

Már látszanak a magyar gazdaság gyengülésének jelei.

Az október-novemberi adatok összességében még nem utalnak lassulásra, az ipari várakozások romlása azonban figyelmeztető jel, idén 3-3,5 százalék lehet a GDP-növekedés - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. A tavalyi évre még 5 százalék körül mérnek.

Az építőipar kiugró dinamikája érezhetően csökkent, a béremelkedés és a kiskereskedelmi forgalom viszont még gyorsult is. Ugyanakkor az egyensúly romlik, gyorsult az infláció, látványosan gyengült a forint, megugrott az államháztartási hiány, s deficites a folyó fizetési mérleg. A koronavírus már félelemkeltő hatása révén is rontja a világgazdaság helyzetét. A kiskereskedelmi forgalom - bár októberben és novemberben átlag feletti volt a növekedése -, idén várhatóan ugyancsak lassul, a tavalyi 6-ról 5 százalék körülire. Ez főleg a továbbra is gyors, de az előző évinél valamivel szerényebb reálbér-emelkedésnek - a tavalyi 7,5 százalék után 5,5 százalék körülinek - lesz a következménye.

Az infláció 2019 decemberében 4 százalékra ugrott, s ezzel, immár Romániát is megelőzve a legmagasabb lett az EU-ban. A kormány 2,8 százalékos idei prognózisa irreálisnak látszik, a GKI előrejelzése 3,5 százalék, azonos az MNB-ével. A világgazdaság növekedésével kapcsolatos aggodalmak fékezik, a gyors bérkiáramlás és a forintgyengülés viszont erősítheti az áremelkedést. A forint tavaly az év elejéhez képest az év végére 2,8 százalékkal gyengült, idén januárban további 2 százalékkal. Mivel az MNB láthatóan a lehetséges utolsó pillanatban akar szigorítani ultralaza monetáris politikáján, éves átlagban a január végi helyzethez képest nem várható visszaerősödés.