„Köszönjük,
A lényeg

Kormányrendelet-tervezet: tiltólistás lesz az iskolákban az energiaital, a mobilokat pedig egész napra le kell adni

20/07/2024 11:06

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Szikora Gábor

A most megjelent kormányrendelet-tervezet szerint lesznek az iskolákban és kollégiumokban "tiltott", valamint a "használatában korlátozott" tárgyak.

Erősen rendpárti korlátozásokkal kezdődhet szeptemberben a tanév a magyar iskolákban a hvg.hu megfogalmazása szerint. A kormány honlapjára csütörtökön felkerült tervezet a pár napos társadalmi egyeztetés után a háborús veszélyhelyzetre hivatkozó rendeleti kormányzási gyakorlat alapján hamar életbe is lépne, mert idén szeptembertől már alkalmaznák. 

A kormányrendelet-tervezet célja a benyújtói szerint "a köznevelési intézményekben az egyes erőszakos cselekmények megelőzése, tanulók testi, lelki egészségének megóvása". Egy júniusban elfogadott törvény alapján felhatalmazást kapott a kormány, hogy minden iskolára és kollégiumra vonatkozóan meghatározza be nem vihető, tiltott tárgyakat, továbbá azokat, amelyeket csak igazgatói engedéllyel szabad az órán használni. 

A most megjelent kormányrendelet-tervezet szerint lesznek az iskolákban és kollégiumokban "tiltott", valamint a "használatában korlátozott" tárgyak. Ezeknek a listáját pontosítja és határozza meg a kormányrendelet-tervezet.

Eszerint a "tiltott tárgyak" listájába tartozik minden, a közbiztonságra különösen veszélyes eszköz, továbbá minden olyan tárgy, amelynek birtoklása a szabálysértési törvény vagy a Büntető törvénykönyv szerint büntetendő, és végül minden olyan termék, amit 18 év alatti nem is vásárolhat. Ebben a kategóriában vannak az energiaitalok is.

A másik kategória a "használatában korlátozott" tárgyaké. Ennek minősül "a telekommunikációs eszközök – különösen a mobiltelefonok –, a kép- vagy hangrögzítésre alkalmas eszközök és az internet elérésre alkalmas okos eszközök". Vagyis a mobilok és a laptopok mellett ide tartozna a digitális vagy analóg fényképezőgép, a diktafon, az okosóra és e-könyv-olvasó is. Ezeket az eszközöket 

  • az általános iskola 1-8 évfolyamán egész tanítási nap, 
  • a gimnázium 5-12. évfolyamán egész tanítási nap, 
  • a szakgimnázium 9-13. évfolyamán egész tanítási nap, 
  • a kollégiumokban a foglalkozások ideje alatt, 
  • az alapfokú művészeti iskola minden évfolyamán a foglalkozások, tanórák és az intézményben töltött idő alatt, 
  • a szakiskola minden évfolyamán a foglalkozások, tanórák és az intézményben töltött idő alatt 
  • tilos lesz használni. 

A kormányzat a nem tiltott, hanem korlátozottan használható eszközök és tárgyak esetében annyi engedményt hajlandó tenni, hogy a tanuló részére a birtoklást és használatot az igazgató, valamint pedagógus engedélyezheti. Ezt pontosan rögzíteni is kell majd a tanulmányi rendszerben, ideértve “a birtoklás és a használat célját, az engedély érvényességének időtartamát és a birtokolható tárgyat”. 

Rétvári Bence államtitkár szerint a diákok kevésbé tudnak figyelni a tanárra, a tananyagra az órán, ha közben a mobil náluk van vagy akár csak a táskájukban hever.

(Kiemelt kép: Flickr.com)