Kína együttműködést vár Bidentől
2/02/2021 10:35
| Szerző: Klubrádió
Peking együttműködésre szólította fel a Joe Biden vezette amerikai kormányzatot. A kínai Központi Külügyi Bizottság vezetője videolinken keresztül intézett beszédet a New York-i Amerikai-Kínai Kapcsolatok Nemzeti Bizottságához. Mint jelezte, Kína kész együtt dolgozni az Egyesült Államokkal azon, hogy a kapcsolatokat konfliktus- és konfrontációmentes, kölcsönös tiszteleten alapuló, és a mindkét fél számára előnyös együttműködés irányába fejlesszék tovább. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy Washingtonnak szigorúan tartania kell magát az egy Kína elvéhez, és fel kell hagynia a Kína szuverenitását és területi egységét érintő beavatkozással.
Jang Csie-csi, Kína vezető külügyi tisztségviselője azt mondta, a két ország feladata, hogy kapcsolataikat a fejlődés kiszámítható és előremutató pályájára állítsák vissza. Elmondta, hogy Kína kész együtt dolgozni az Egyesült Államokkal azon, hogy a kapcsolatokat konfliktus- és konfrontációmentes, kölcsönös tiszteleten alapuló, és a mindkét fél számára előnyös együttműködés irányába fejlesszék tovább – írja a 444.
Hozzátette, hogy reméli, az Egyesült Államok felül tud emelkedni a „zéró összegű játszmaként” működő, nagyhatalmi rivalizáláson, és hogy Kínának egyáltalán nem áll szándékában megkérdőjelezni, vagy elfoglalni az Egyesült Államok a világban betöltött szerepét.
/Megjegyzés: zéró összegű játékoknak nevezi a matematikai játékelmélet azon tevékenységeket, amelyek célja a játékban, tevékenységben érintett másik fél, felek kárára szerzett előnyöket jelentik. Amikor minden fél előnnyel zár egy bizonyos tevékenységet, akkor beszélünk nem zéró összegű játékról./
A külügyi politikus hangsúlyozta továbbá azt is, hogy feltétlenül elvárja Peking Amerikától, hogy tiszteletben tartsa az ország szuverenitását.
Reméli azt is, hogy azzal, hogy Biden visszaléptette az Egyesült Államokat Egészségügyi Világszervezetbe (WHO) egyeztethet Kína Washingtonnal a globális közegészségügyi rendszer fejlesztéséről.
