Káncz: Honnan tudtam volna, hogy a vállalkozás, amivel szerződtem, az MI6-hez köthető?
24/09/2025 19:36
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Az elemző elismerte, szerződésben állt egy vállalkozással, de azt mondta, fogalma sem volt róla, hogy az az MI6-hez köthető.
„Nem kérdezték meg tőlem, hogy van-e konkrét bizonyítékom” – mondta a Telexnek Káncz Csaba újságíró, aki név szerint is szerepel a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatos büntetőügyben készült igazságügyi miniszteri jelentésben. A jelentés emlékeztet, szeptember 13-án Káncz közzétett egy posztot a Facebook-oldalán, amiben „tényekkel alá nem támasztott állításokkal” utal a javítóintézet letartóztatásban lévő egykori igazgatójának, Juhász Péter Pálnak „politikai kapcsolataira és tevékenységére” – írja a Telex.
A lap részletezi a jelentést, amelyben kitértek arra is, hogy Káncz 1996 és 2008 között az Egyesült Királyság budapesti nagykövetségén volt gazdasági tanácsos, 2015–2017 között pedig az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöki tisztét ellátó, szocialista Molnár Zsolt tanácsadójaként a zárt üléseken is rendszeresen részt vett. 2016-ban a magyar hatóságok vizsgálták Káncz bankszámláját. Ekkor vették észre, hogy 2012 és 2016 között összesen 12 alkalommal kapott pénzt egy olyan, üzleti hírszerzéssel foglalkozó cégtől, amelyet a brit hírszerzés volt munkatársai alapítottak.
A portál szembesítésére, Káncz megdöbbent. Elismerte, hogy szerződésben állt a vállalkozással, de azt mondta, fogalma sem volt róla, hogy az az MI6-hez köthető. „Honnan tudhattam volna, hogy az egy fedőcég?” – kérdezett vissza. Azt mondta, hogy ő úgy tudta, hogy az egy üzleti konzultáns vállalkozás.
