„Klubrádió
A lényeg

Ismét késsel támadtak egy rendőrre

8/02/2023 18:44

| Szerző: Klubrádió

Felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt nyomoz a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség az ellen a 31 éves férfi ellen, aki kedden este támadt késsel egy intézkedő rendőrre. 

A tájékoztatás szerint egy meg nem nevezett, határ menti településen egy gépkocsi elsodort egy kerékpárost, majd a vezető megállás nélkül elhajtott. A helyszíneléskor megjelent a közlekedési balesetben érintett jármű közelben lakó, ittas állapotban lévő tulajdonosa, kezében egy 32 centiméter hosszú, 19 centiméteres pengéjű késsel.

A férfi a kést a kezében tartva közeledett az egyik intézkedő rendőr felé. miközben hadonászott vele, sőt, szúró mozdulatot is tett. Bár a rendőr figyelmeztette a férfit, az, kezében a késsel tovább közelített a rendőr felé. A rendőr ekkor hátrálni kezdett, majd a testi épségének megóvása érdekében beült az autójába és bezárta azt.

Mivel a férfi ezt követően is közeledett a rendőr tolatni kezdett, de a férfi még ekkor is integetett felé, hogy menjen közelebb. A rendőrhöz időközben csatlakozott a társa. A részeg még mindig nem tágított és szúró, vágó mozdulatokat téve indult meg az ekkor már megkülönböztető fényjelzést is használó szolgálati autó felé, majd többször megismételt felszólításra dobta csak el a kést.

Ezután a rendőrök kiszálltak a járműből, ekkor a férfi mindkét kezét bokszoló állásba emelte, miközben hadonászni kezdett. Az egyik rendőr végül rendőrbotot használt vele szemben, majd testi kényszer alkalmazásával sikeresen megbilincselték és előállították.

Januárban három rendőrre rátámadt, kettőt megsebesített, egy körzeti megbízottat pedig meggyilkolt egy férfi Budapesten. A gyilkost meglőtték, elfogták. Két héttel később egy 16 éves fiú késelt meg egy rendőrt Fejér megyében.