„Zajlik
A lényeg

Honvédelmi miniszter: Annyi katona megy a gátakra, amennyi kell

17/09/2024 11:45

| Szerző: Klubrádió

A honvédelmi miniszter azt ígérte, annyi katona megy a gátakra, amennyi csak kell. Mostanra 1400-an vannak a különböző helyszíneken - közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf, honvédelmi miniszter.

Mint hangsúlyozta a Honvédelem honlapján megjelent közleményében, a Duna mentén éjjel-nappal teljesítenek szolgálatot a honvédek Győr-Moson-Sopron megyében, Mosonmagyaróvár térségében, két Komárom-Esztergom megyei településen, Neszmélyben és Pilismaróton, valamint Pest megyében, Vácnál. Ezen kívül katonákat vezényelnek más településekhez, így a védekezésben részt vesznek a katonák Szobon, Zebegényen, Kismaroson, Dunabogdányon és Leányfalun át Sződligetig.

„A Magyar Honvédség a megyei kéréseknek megfelelően segítséget nyújt az árvízi veszélyhelyzet kezelésében, a magyar katonákra lehet számítani” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A Dunán 2013 óta nem tapasztalt mértékű árhullám elleni védekezéshez PTSZ-M lánctalpas kétéltű járművek és H145M típusú helikopterek is rendelkezésre állnak - mondta, hozzátéve, hogy a tervek szerint a hivatásos és szerződéses állomány mellett szerdától a területvédelmi tartalékos katonák is részt vesznek az árvízvédelemben.”

 
Katonák az árvíznél
Honvedelem.hu