„Vásároljon

Hatmilliárdos számlagyárat számolt fel a NAV

16/04/2021 12:46

| Szerző: Klubrádió

Felszámoltak egy hatmilliárdos károkozással gyanúsított bűnszervezetet. A NAV pénzügyi nyomozói közel 60 gyanúsítottat hallgattak ki. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint egy 45 éves férfi irányította a bűnszervezetet: 2017. évtől egy olyan számlagyárat működtetett, amely több, valós gazdasági tevékenységet nem végző társaságból állt.

A bűnszervezet „szolgáltatását” igénybe vevő úgynevezett haszonhúzó gazdasági társaságok vezetői, a számlagyár által kiállított fiktív költségszámlákkal csökkentették a vállalkozásuk fizetendő adóját.

A számlabefogadó cégek, cégcsoportok jellemzően őrző-védő, takarítási, illetve egyéb kereskedelmi tevékenységet folytattak. A látszat kedvéért a fiktív számlákon feltüntetett összegeket elutalták a számlakibocsátók bankszámláira, majd azt a bűnszervezet tagjai tovább utalták a készpénzfelvétel tényleges helyére – külföldi bankszámlákra. A bűnszervezetet vezető megosztotta a bűnös pénzt a bűntársaival.

Forrás: wikipedia

A gyanúsítottak a bűnszervezetként működő számlagyár üzemeltetésével az eddig feltárt adatok alapján, több mint 6 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek. A Nemzeti Adó-és Vámhivatal pénzügyi nyomozói – bevetési egységük, a Merkúr és a Terrorelhárítási Központ hathatós közreműködésével összehangolt, országos akciót hajtottak végre szerdán.

A kutatások során nagy mennyiségű, a bűnszervezethez köthető okirati bizonyítékot, bélyegzőket, számítástechnikai eszközökön tárolt adatokat foglaltak le. Közel 60 személyt hallgatott ki gyanúsítottként. Velük különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó – legtöbbjük esetében bűnszervezetben elkövetett – költségvetési csalás és más bűncselekmények megalapozott gyanúját közölték.

A bűnszervezetet működtető gyanúsítottak a  tevékenységük ellátása érdekében több helyszínen titkos irodát tartottak fenn. Konkrét adat merült fel arra vonatkozóan is, hogy a bűnszervezet korábbi években keletkezett, terhelő tartalmú dokumentumai közül többet megsemmisítettek.

A Fővárosi Főügyészség hat gyanúsított – köztük a számlagyárat működtető bűnszervezet vezetője, a számlagyár adminisztrátora, továbbá az egyik haszonhúzó cégcsoport két vezetője és könyvelője – letartóztatására tett indítványt.