Három hónappal meghosszabbították Kiss László III. kerületi polgármester letartóztatását
14/02/2025 15:13
| Szerző: Klubrádió
Ismét meghosszabbították Kiss Lászlónak, Óbuda polgármesterének a letartóztatást – számolt be a 24.hu.
Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a portálnak az üggyel kapcsolatos megkeresésére azt mondta, hogy a bíróság bűnismétlés és bizonyítás veszélye miatt további három hónappal, május 16-ig hosszabbította meg a polgármester letartóztatását. A végzés a fellebbezés miatt nem végleges.
Kisst tavaly augusztus 14-én vették őrizetbe korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt, majd a bíróság két nappal később elrendelte a letartóztatását, aztán ezt rendre meghosszabbították. Mivel a politikus már fél éve rács mögött van, ezért ma személyesen hallgatták meg őt a bíróságon.
A polgármestert vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja a nyomozó ügyészség. A DK szerint viszont Kiss politikai leszámolás áldozata lett.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata közleményben reagált a letartóztatás meghosszabbítására, ebben a többi között azt emelték ki: az ügyészség azzal érvel, hogy álláspontja szerint fennáll a tanúk befolyásolásának, a bizonyítékok eltüntetésének, illetve a bűnismétlésnek a veszélye egy olyan nyomozásban, amely még 2021-ben kezdődött, és amelyben új nyomozati cselekményekről nincsen semmilyen hír, új gyanúsítás pedig nem történt. Eközben az eltelt fél évben egyszer sem hallgatták meg az ügyben a polgármestert, nem vették fel a vallomását. Nehezen értelmezhető, hogy mit nem lehetett fél év alatt kideríteni, s milyen valós nyomozati oka lehet az újabb három hónapos hosszabbításnak – írták.
Úgy fogalmaztak: a nyomozást ugyanaz az ügyészség végzi, amely azt állította, hogy “nem tudja, ki Tóni, Barbara és Ádám”, “amely hagyta, hogy a Völner-Schadl-ügyben 85 millió forint kenőpénz elfogadásával gyanúsított Völner Pál volt igazságügyi államtitkár mindvégig szabadlábon védekezzen, a Parlamentbe bejárjon, szavazzon, a fizetését, költségtérítését megkapja”, “ahogy lehetővé tette azt is, hogy az 1,4 milliárdos csalással vádolt Simonka György volt fideszes képviselő se kerüljön letartóztatásba, még azután sem, hogy megpróbált tanúkat megvesztegetni, amivel még le is bukott”.