Gyurcsány Ferenc elindult a lakóbuszos országjárására
17/03/2025 11:21
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
Két hétig lesz úton.
'Elindultunk. Két hét alatt körbe megyünk Magyarországon, hogy minél több történetet ismerjünk meg és osszunk meg veletek. Egy ország, száz történet" – tudatta a Facebookon Gyurcsány Ferenc, aki a fejleménynek emléket állító fotó tanúsága szerint maga vezeti a lakóbuszt:

Gyurcsány Ferenc
Facebook/Gyurcsány Ferenc
A DK elnöke szűk két hete jelezte, hogy március közepétől két hét alatt egy lakókocsiban utazva és lakva körbejárja Magyarországot, naponta hat-nyolc helyszínt, összesen több mint száz települést látogat meg.
Felhívta viszont a figyelmet, hogy nem prédikálni, szónoklatot tartani mennek, hanem azért, hogy meghallgassanak számtalan történetet azoktól is, akiknek a hangja nem hallatszik el a hatalmasokhoz"