„Klubrádió

Gulyás Gergely: Egyelőre nem lesz újabb nyitás

13/05/2021 11:06

| Szerző: Klubrádió/KL

Bár korábban voltak olyan jelek, hogy 4,5 millió beoltott elérése után is tesz majd a kormány lazító lépéseket, ez a kancellária vezetője által elmondottak alapján nem így lesz - írja a napi.hu.

Nincs még elég beoltott ahhoz, hogy tovább enyhítsék a járvány miatti lezárásokat – erről döntött szerdai ülésén a kormány. Május végén lehet meg az 5 millió beoltott - mondta Gulyás Gergely kancellária miniszer.

Vakcinából van bőven, de most már azok vannak soron, akik válogatnak a vakcinák között. Ezért úgy számolunk, hogy körülbelül két hét múlva, május végén léphetjük át az 5 milliós számot. Minden adat arra utal, hogy a harmadik hullám vége felé tartunk. Épp ezért jó ütemben hoztuk meg az enyhítésről szóló döntéseket - fogalmazott a miniszter.

Mostanra a 18 év fölötti magyar lakosság több mint 55 százalékát beoltottuk. A következő napokban a 16 és 18 év közötti jelentkezők kerülnek sorra, körükben is nagyjából 50 százalék körüli a jelentkezők aránya. Összességében a regisztráltak 85 százalékát oltottuk már be. Van olyan megye, ahol ez már 92-93 százalék, de mindenhol 80 fölött van - sorolta a számokat Gulyás.

Arról, hogy melyek lesznek a nyitás következő lépései 5 millió beoltott után, a jövő szerdán tárgyal és dönt a kormány. Például a rendezvényekkel kapcsolatos szabályozáson lehet változtatni. De a védettségi igazolványra biztosan szükség lesz a zárt térben tartandó rendezvényeknél - írja a napi.hu.