Figyelmeztetést kaptak, akik a kötcsei rendezvények alatt drónozni akartak
11/09/2025 07:06
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
A vasárnapi kötcsei politikai rendezvények ideje alatt légtérkorlátozás volt Kötcse felett kb. 3 kilométeres magasságig, vagyis nem lehetett volna drónokat reptetni a területen. Az ezt megszegőkkel szemben közigazgatási eljárás indult, ami végül figyelmeztetéssel zárult.
Két drónt használóval szemben intézkedtek a vasárnapi politikai rendezvények során Kötcsén a rendőrök. A település felett reggel héttől este hétig légtérkorlátozás volt 9500 láb, vagyis szűk három kilométeres magasságig, ami nyilván kizárta volna a drónok használatát, de voltak, akik mégis felrepítették eszközeiket. A két személy ellen közigazgatási eljárás indult, ami végül figyelmeztetéssel zárult – tájékoztatta a Telexet a Somogy megyei rendőrfőkapitányság szóvivője.
Jelentős rendőrségi készültség volt vasárnap Kötcsén, hiszen egymástól néhány száz méterre tartott rendezvényt a Fidesz és a Tisza párt. Amellett, hogy a drónozásba beavatkoztak, egy személyt állítottak elő a rendőrök a rendezvények biztosítása során.
