Ferencz Orsolya: Orbán röpiratával nem jutunk közelebb a vereség okainak megértéséhez és a megújuláshoz
14/06/2026 19:11
| Szerző: Klubrádió
Ferencz Orsolya volt fideszes képviselő a párt tisztújító kongresszusának lebonyolítását kritikával illette, és elmondta: az Orbán Viktor "röpiratában" álló gondolatokat sem tartja arra alkalmasnak, hogy közelebb vigyék a volt kormánypártot a vereség okainak megértéséhez és a megújuláshoz.
"Nem erre vártunk" – értékelte korábbi űrkutatásért felelős miniszteri biztos a Fidesz szombati kongresszusát.
"A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét. Ezt érdemben így megvitatni nem lehet" – jelölte meg az egyik visszásságot, hozzátéve, hogy némely kritikus megszólalás megvitatására sem volt lehetőség, így Stumpf István szerinte rendkívül fontos megszólalása is kommentár nélkül maradt.
A volt kancelláriaminiszter felszólalásában egyebek mellett arról beszélt, hogy 2022 után a Fidesz elvesztette az erkölcsi vezető szerepét, a "becsületesen dolgozó individualizmuson nyugvó polgári erényt elnyomta a kivagyiságon alapuló kalmári közszellem", és még azt is felhozta, hogy bizonyos korrupciós ügyek "Orbán asztaláig elértek".
Ferencz Orsolya megemlítette azt a „röpiratot” is, amit Orbán tett közzé a közösségi oldalán a kongresszus előtt. Szerinte ennek az érdemi megvitatására sem kaptak lehetőséget.
"Mind ez a dokumentum, mind a korábban megküldött értékelések véleményem szerint messze nem azokat a gondolatokat tartalmazzák, amelyek közelebb vihetnének minket a jobboldal számára rendkívül fájdalmas vereség megértéséhez, ezáltal valódi esélyt kínálva a politikai közösségünk hatékony, erős képviseletére a jövőben" – fogalmazott a kormánypártot a vereség óta kritizáló volt képviselő, aki az új, jóval kisebb frakcióban nem kapott helyet.
(via 24.hu, kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás)

