„Zajlik
A lényeg

Féltékenység miatt robbanhatott ki a Bese-ügy

11/09/2024 10:35

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Bárkay Tamás

Így értesült a Telex.

Nem az egyház tisztulni vágyása, nem is a kormányzat ármánykodása, hanem egy féltékenységi ügy vezethetett el a végül  politikai színezetet kapó botrányhoz – írja a Telex

A lap forrásai szerint Besének eltitkolt kapcsolata volt egy olyan férfival, akit még az egyik kormányhoz közeli újságnál ismert meg. Ez az illető – aki jó ideje már nem dolgozik a lapnál – úgy tekintett a kapcsolatukra, hogy Besével gyakorlatilag járnak, ezért is döbbent meg, amikor egy internetre felkerült videóban felismerte partnerét, mégpedig a karkötője alapján. 

 
Bese Gergő
Youtube
 

Az egyik lehetséges megfejtés szerint Bese barátját annyira bántotta az, amit a videón látott (a pap idegen férfiakkal szexelt), hogy az információt másokkal is megosztotta. A másik úgy szól, hogy Bese barátjának egy női ismerőse osztotta meg másokkal is az információt, mert féltékeny volt a papra, a videó pedig kapóra jött neki.

Mindkét esetben elmondható, hogy ha készült is Bese magánéleti titkáról valamiféle akta (ami lehetett akár egy feljegyzés vagy egy összeállítás is), ami a legfelsőbb kormányzati köröket is megjárta, akkor annak forrása a pap közvetlen környezete lehetett – jegyzi meg a lap.