Erste: Az időközben forintosított devizahitel szerződések érvényesek
16/07/2025 11:45
| Szerző: Klubrádió
A pénzintézet a Kúria döntésére reagált, mely jogegységi határozatában kimondta az uniós ítélettel egybevágóan, hogy az adósoknak a folyósított kölcsön összegén túl minden pénz visszajár, amennyiben az úgynevezett kockázatfeltáró nyilatkozat tisztességtelen volt, vagyis, ha nem kaptak megfelelő tájékoztatást.
A Kúria azt is kimondta: hogy érvénytelenség esetén a szerződés érvényessé nyilvánításának nincs helye, kivéve, ha azt az adós – megfelelő tájékoztatás után – kéri.
Az Erste Bank – időközben forintosított – devizahitel szerződései érvényesek. Szerintük az Európai Unió Bíróságának legutóbbi ilyen ügyben hozott döntése és a Kúria jogegységi határozata is megerősíti a bank korábbi álláspontját.
Mint írták, a bank eleget tett az árfolyamkockázattal kapcsolatos ügyféltájékoztatásra vonatkozó követelményeknek, ezt az Erste Bankot érintő eljárásokban a bíróságok több ezer esetben megállapították.
