Együtt teszteli az Adria vezetéket a Mol és a Janaf
25/02/2026 17:32
| Szerző: Klubrádió
Az olajvállalat szerint a terheléses tesztek során a szakemberek megfigyelik, hogy a különböző időjárási viszonyok között és a különböző évszakokban milyen csúcs-, és hosszú távú folyamatos szállítási teljesítményre képes az infrastruktúra.
A Telex által idézett Mol-közlemény szerint a két cég megegyezett, hogy független szakértők bevonásával elkezdik tesztelni az Adria-vezeték valódi teherbírását. A tesztekre azért van szükség, mert a korábbi becslések ellentmondásosak voltak, a mérések pedig a Mol szerint végre „véget érhet a számháború és pont kerülhet annak a régi vitának a végére, hogy mekkora is a vezeték tényleges kapacitása”. A Mol úgy véli, a horvátországi megszólalásokban a vezeték éves kapacitásának mértéke 11 és 15 millió tonna között mozgott, „miközben a vezetékszakaszon 2 millió tonnánál több kőolajat még soha nem szállítottak”.
A Mol közölte, továbbra is várja a Janaf válaszát arról, átengedik-e a tengerről érkező orosz kőolaj szállítmányokat. A Mol szerint ugyanis a Janaf bürokratikus akadályokra hivatkozva még mindig nem járult hozzá a tengeren érkező, nem szankcionált orosz kőolaj továbbításához, pedig az uniós szabályok szerint a régió ellátásbiztonsága érdekében ezt engednie kellene. Túlzónak gondolják a horvátok által kért szállítási díjakat is, ami a Mol szerint felveti „a monopolhelyzettel való visszaélés gyanúját”.
A Mol azt is kijelentette, hogy a régió ellátásbiztonságához „két teljesértékű, kereskedelmileg is versenyképes útvonalra”, így az Adria- és a Barátság kőolajvezetékre is szükség van. A vállalatcsoport ezért támogatja Ukrajna törekvéseit, miszerint érdemes lenne újraindítani az Odessza-Brodi vezetéket, amin keresztül össze lehetne kötni a Barátság kőolajvezetéket a Fekete-tengerrel, és ezáltal is növelni lehetne a régió kőolaj-ellátás biztonságának szintjét.
