Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Egyre feszültebb az ukrán-magyar üzengetés

27/09/2025 13:52

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Vikár Anna Flóra

Az ukrán külügyminiszter szerint egyre világosabb mindenkinek, hogy Magyarország Moszkvát szolgálja, Szijjártó szerint csak a nemzeti érdek alapján cselekszünk. Magyar Levente miniszterhelyettes egy párizsi előadásban arról beszélt, hogy az első világháború után Magyarország a területe kétharmadáról mondott le a béke érdekében, Ukrajnának most a területe ötödéről kéne. Közben az ukránok térképet is mutattak a drónról, ami állításuk szerint Magyarországról érkezett.

Felpörögtek az események illetve a feszült üzengetések Ukrajna és Magyarország között, miután pénteken először az derült ki, hogy a háborúban álló ország megtiltotta három magyar tiszt beutazását, majd Volodimir Zelenszkij elnök arról tett közzé bejegyzést, hogy magyar felderítő drónok sérthették meg az ukrán légteret.

A három tiszt kitiltását Andrij Szibiha külügyminiszter azzal indokolta, hogy ez a válaszlépés arra a hetekkel ezelőtti esetre, amikor Magyarország ukrán tisztek beutazását tiltotta meg, a Barátság-vezeték elleni támadásokra hivatkozva. Erről időrendben előbb érkezett hír, mint ahogy az elnök lehetséges légtérsértésről szóló posztja megjelent, feltételezhetően független egymástól a két esemény.

Ezután, néhány órával Zelenszkij bejegyzése után a Honvédelmi minisztérium cáfolta, hogy katonai drónok hatoltak volna be a légtérbe. A tárca jelezte, ilyesmiről nem kaptak tájékoztatást az ukrán féltől, pedig folyamatosan kapcsolatban állnak, már csak azért is, mert már zajlik az október közepéig tartó, NATO szövetségesekkel közös Adaptive Hussars 2025 országvédelmi gyakorlat, erről pedig folyamatosan tájékoztatják az ukránokat.

Szijjártó Péter külügyminiszter pedig arról írt, szerinte Zelenszkij kezd beleőrülni a magyarellenességbe és már rémeket lát.

Ezután Szibiha Szijjártót megszólítva, a tárcavezető posztjára adott válaszként reagált:

"Kezd sok minden tisztává válni, Péter, beleértve a kormányod álszentségét és erkölcsi romlását, az Ukrajna és Európa többi része ellen folytatott nyílt és titkos tevékenységét, a Kreml szolgájaként. Semmilyen támadásod az elnökünk ellen nem fogja megváltoztatni azt, amit mi – és mindenki más – látunk"

– írta az ukrán külügyminiszter X-csatornáján.

Majd péntek este az Ukrán Fegyveres Erők Főparancsnoksága közzétett két térképet, melyeken állításuk szerint az látszik, merre repült a Magyarország felől érkező drón. Jelezték, kétszer is észleltek berepülést – ezért a két térkép.

 
Forrás: Az Ukrán Fegyveres Erők Főparancsnokságának Facebook-oldala
 

Ezután Szijjártó szombat reggeli Facebook-bejegyzésében arról írt, a magyar kormány szuverén politikát folytat, azt teszi, ami a nemzet érdeke: "megvédjük a magyarok biztonságát és kimaradunk a szomszédunkban zajló háborúból".

Hozzátette:

Az ukrán külügyminiszter csalódottságát ugyanakkor megértem: eddig sem tudtak minket beleprovokálni a háborújukba, s akármekkora bárdolatlanságokat is ír le, ez a jövőben sem fog sikerülni.

Kevésbé szorosan kapcsolódik, de az ukrán-magyar kapcsolatokat ugyanúgy befolyásolhatja, hogy Magyar Levente a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára és miniszterhelyettese szombaton Párizsban járt és előadást tartott a Science Po egyetemen a kormány külpolitikájáról.

Ebben többek között arról beszélt, hogy az első világháború után Magyarország átadta az ország kétharmadát, Ukrajnának most a területei egyötödét kellene, és a béke néha fájdalmas – vette észre a Telex.