Egy kisvárosnyi áram és víz kell majd az épülő kínai autógyárnak
5/03/2025 13:57
| Szerző: Klubrádió
A BYD kínai autógyár vízfelhasználása annyi lesz, mint egy 50 ezres kisvárosé, de áramból és földgázból is rengeteget fogyaszt majd - ez derül ki abból a környezethasználati engedélyből, melyet a Csongrád megyei kormányhivatal idén februárban állított ki a Szegeden épülő üzemnek.
Az Átlátszó birtokába került dokumentumból az is kiderül, hogy mennyi oldószert terveznek használni, és mennyi autó hagyná el a gyárat közúton, illetve mennyi akkumulátort terveznek a helyszínen tárolni.
Ahogy az már korábban is lenni szokott, az építkezés már hónapok óta zajlik, de az illetékes Csongrád megyei kormányhivatal csak nemrégiben, 2025. február 10-én állította ki a BYD-gyár környezethasználati engedélyét.
„Az üzem tevékenységével kapcsolatosan a telephely összes napi vízigénye 6.995,79 m3/nap, melyből a szociális vízigény 1.694,5 m3/nap, valamint a technológiai üzemegységek összes vízigénye 5.301,29 m3/nap. A vízfelhasználás volumene a tervezett 250 nap/év üzemidővel számolva, illetve a munkásszállók és az étkezde esetében 365 nap/év működési időt figyelembe véve összesen 1.811.381,0 m3/év, ebből 486.058,5 m3/év szociális és 1.325.322,5 m3/év technológiai víz.
Az üzem szociális, ipari és tűzivíz igényét a Szegedi Vízmű Zrt. által üzemeltetett közüzemi hálózatról fogják biztosítani, három külön bekötővezetéken (V-1, V-2 és V-3) keresztül, melyek a telephely déli határán épülnek meg” – áll a dokumentumban.
A KSH adataival számolva ez a vízmennyiség, ami az engedély szerint a BYD-nak kelleni fog, egy közel 50 ezres kisváros vízfelhasználásával egyenlő. A víz mellett persze áram is kell a gyárnak, nem kevés. A környezetvédelmi engedély szerint 283,4 millió kWh/év lesz az üzem villamosenergia felhasználása. Ez a KSH adatai alapján egy közel 120 ezer lakosú kisváros energiafogyasztásának felel meg.
A kínai céget a magyar kormány jelentős pénzzel támogatja, a gyár a tervek szerint már idén termelni fog.