„Köszönjük
A lényeg

Dupla áramdíjat fizettet a kisvállakozókkal az E.ON, az érintettek egy része felháborodott

25/06/2024 20:09

 | Szerkesztő: Ivánkai Márk

Dupla áramdíjat fizettet a kisvállakozókkal az E.ON – tudta meg a 24.hu. Az áramszolgáltató ugyanis korábban megszüntette az egyetemes szolgáltatási szerződést, de csak most, két év után fizetteti meg a megszüntetés miatt felszámolt extra pénzeket.

Az egyik érintett vállalkozó elmondta, hogy ő 2022 óta valamivel több mint másfél millió forintot utalt az áramszolgáltatónak, amely viszont most közel 3 milliót követel tőle.

A problémáról az Ipartestületek Országos Szövetsége is tud. Németh László elnök úgy fogalmazott, hogy az "E.ON csuklóztatja a legkisebb vállalkozásokat”, mert az utóbbi napokban számos helyről kapott információt az áramszámlák visszaküldéséről, és magasabb díjak kiszabásáról.

A Magyar Villamos Művek közölte, hogy "ha a kormányrendelet alapján az egyetemes szolgáltatásra már nem jogosult ügyfelek nem tettek nyilatkozatot, úgy az egyetemes szolgáltató a továbbiakban nem köteles az érintett energiaellátását biztosítani." Akik pedig a nyilatkozatot elmulasztották, azoknak "a jogosulatlanul vételezett energiát ellátási feláron számlázták ki 2022 augusztus 1-jéig visszamenőlegesen."