Köszönjük, hogy támogattak minket.
A lényeg

Domokos László volt ÁSZ-elnököt kérte fel Navracsics "átvilágítási szakértőnek" Budapest ügyében

19/06/2025 14:27

| Szerző: Klubrádió

"Bízunk benne, elnök úr mihamarabb kideríti, hogy hova ment el Budapest pénze. A magyar kormány nem akarja egy feneketlen kútba önteni az adófizetők pénzét" – fogalmazott Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium miniszterhelyettese. Domokos 1998 és 2010 között fideszes országgyűlési képviselő volt.

​"Mellébeszélés helyett a kormány a tényeket kívánja látni Budapesten" – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium miniszterhelyettese a kormány és a főváros tárgyalása után, amit Budapest csődközeli helyzete miatt folytattak.

Latorcai bejelentette, hogy Navracsics Tibor miniszter felkérte Domokos Lászlót, az Állami Számvevőszék korábbi elnökét "átvilágítási szakértőnek". Domokos 1998 és 2010 között fideszes országgyűlési képviselő volt, a kétharmados győzelem után választották meg az ÁSZ elnökévé, és lett ezáltal a Költségvetési Tanács tagja. Már részt is vett a csütörtöki kormány-főváros egyeztetésen. 

Latorcai elmondta, a csütörtöki tárgyaláson rögzítették, hogy a bírósági ítéletnek megfelelően a Magyar Államkincstár visszautalta Budapestnek a szolidaritási hozzájárulás legutóbbi, 10 milliárdos részletét. "Hasonlóan példás hozzáállást várunk el a Fővárosi Önkormányzattól" – mondta.

Latorcai megismételte, hogy a kormány nem ért egyet a bírósági ítélettel, ezért fellebbeznek ellene. A Fővárosi Törvényszék keddi ítélete szerint az Államkincstár korábban jogtalanul emelte le a főváros pénzét szolidaritási hozzájárulás címén, ezért elrendelték, hogy az Államkincstár kamatostul fizesse vissza Budapestnek ezt a 10,2 milliárd forintot. Emellett a bíróság a főváros azonnali jogvédelmi kérelmének is helyt adott. A miniszterhelyettes szerint Karácsony Gergelyék számos ponton félrevezették a bíróságot.

Latorcai Csaba arról is beszélt, hogy a csődközeli helyzet nem hárult el, szerinte ahhoz, hogy ebből „kikecmeregjenek” először egy törvényes költségvetésre lenne szükség. A miniszterhelyettes elmondta, Karácsonyék azt ígérték nekik, hogy jövő héten ezt megpróbálják teljesíteni. Továbbra is szükségesnek tartják feltárni, hogy mi vezetett a csőd közeli helyzethez, ezért neveznek ki átvilágítási szakértőt.

"Bízunk benne, elnök úr mihamarabb kideríti, hogy hova ment el Budapest pénze. A magyar kormány nem akarja egy feneketlen kútba önteni az adófizetők pénzét" – fogalmazott Latorcai. Hozzátette: mindezek ellenére segíteni szeretnének, szerinte nem fordulhat elő, hogy a főváros "egyetlen fontos feladata", a közösségi közlekedés biztosítása ellátatlan maradjon. Áttekintik majd a budapesti a közösségi közlekedés finanszírozását is. A kormány és a főváros közti tárgyalás következő időpontja egyelőre nincs meg, de a miniszterhelyettes reméli, hogy még a nyáron ismét asztalhoz tudnak ülni.

(via telex.hu, kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán)