Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Csak NAT-ra kész tanárokat képeznének

7/07/2021 19:26

| Szerző: Klubrádió

A "felesleges" tartalmakat törölni kell a pedagógusok egyetemi felkészítéséből – a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal múlt heti ülésén született a döntés, amely kizárólag Nemzeti Alaptantervre korlátozná a pedagógusok képesítését. Ezzel Totyik Tamás, a PSZ alelnöke szerint nő ugyan a pedagógusok száma, de a oktatás minősége erőteljesen zuhan.

A Köznevelés-stratégiai Kerekasztal múlt heti ülésén terítékre került a pedagógusképzés átalakítása, a tervekből pedig az látszik, hogy a kormány két legyet akar ütni egy csapásra – írja a Népszava.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás – aki maga is részt vett a kerekasztalon – úgy véli, azzal, hogy a tanárképzést szigorúan a NAT-hoz kötnék, jelentősen szűkítenék annak a lehetőségét, hogy más, a NAT keretein túlmutató, szélesebb körű ismereteket is taníthassanak a pedagógusok a diákoknak.

Ezzel Totyik szerint ugyan több végzett pedagógus kerülhet a munkaerőpiacra, de az oktatás minősége várhatóan romlik. Úgy látja, ha a kormány tervei a jelenlegi formájukban megvalósulnak, egy középiskolai tanárnak nem kell majd a középszintű érettségire való felkészítésnél többet tudnia.

Koronavírus - Digitális tanrend
 
TávoktatásFotó: Komka Péter / MTI
 

Ezt támasztja alá az a minisztériumi levél is, amit néhány hete kaptak meg a tanárképző egyetemek tanszékvezetői. A Népszavához is eljutott dokumentumban egyebek mellett az áll, hogy a NAT-on és a kerettanterven túlmutató tartalmak csak akkor maradhatnak a képzési és kimeneti követelmények között, ha azok „pedagógiai hozzáadott értéke nélkülözhetetlen”, továbbá „a felesleges, köznevelési tartalmakat nem érintő, azaz a köznevelési célból nem indokolt részeket törölni kell”.