Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Bűnügyi felügyeletbe került a Szőlő utcai javítóintézet ügyintézője

6/12/2025 11:51

| Szerző: Klubrádió

Házi őrizetnek megfelelő bűnügyi felügyeletbe került az az ügyintézőként dolgozó nő, akit azzal gyanúsítanak, hogy bizonyítékokat tüntetett el a Szőlő utcai javítóintézetből – írja a 24.hu.

A gyanúsítás szerint Juhász Péter Pál volt munkatársa bútorokat vitt el az intézményből, és azt is meg akarta akadályozni, hogy a hatóságok bejussanak a volt igazgató irodája mögött lévő fürdőszobás szobába.

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a portálnak az üggyel kapcsolatos megkeresésére válaszolva azt mondta, hogy eddig három gyanúsítottja van a Szőlő utcai javítóintézet ügyében folyamatban lévő nyomozásnak.

"Az intézmény korábbi vezetője és élettársa február 28-ig letartóztatásban van, míg a héten őrizetbe vett és gyanúsítottként kihallgatott ügyintéző négy hónapra az ügyészség indítványának megfelelően bűnügyi felügyeletbe került."

– közölte az ügyész, hozzátéve, a nyomozó ügyészség továbbra is sajtóközlemények útján tájékoztatja a nyilvánosságot a nyomozás fejleményeiről.