Borbély Alexandra: A politika az elmúlt években kihasználta, hogy a külhoni magyarok szeretnének tartozni valahová
26/07/2025 11:36
| Szerző: Klubrádió
Borbély Alexandra színművész a Tisza Párt székesfehérvári rendezvényén azt mondta, hogy "a határon túli magyarok annyit szeretnének, hogy egyenrangú magyar állampolgárként tekintsenek rájuk, de ezért sajnos most még kérnek tőlük valamit".
Délelőtt 11 órakor még el sem kezdődött a rendezvény, máris megtelt a Városháza tér magyar zászlókat lobogtató emberekkel. József Attila Levegőt című versének elhangzása után (elmondta Hajduk Károly színművész) kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott a program. Borbély Alexandra Jászai Mari-díjas színművész az egyik résztvevő, akit úgy harangoztak be, hogy most először lép a Tisza színpadára.
Mellette Bujdosó Andrea, a Tisza új fővárosi frakcióvezetője és Sopov Ildikó, a párt EP-listájának 12. helyén szereplő képviselő-jelölt vett részt a beszélgetésben, amelyet sokszor nem hallottak a jelenlévők, akkora volt a tömeg.
Borbély Alexandra azt mondta, hogy „a határon túli magyarok annyit szeretnének, hogy egyenrangú magyar állampolgárként tekintsenek rájuk, de ezért sajnos most még kérnek tőlük valamit”. A politika szerinte az elmúlt években kihasználta, hogy a külhoni magyarok szeretnének tartozni valahova.
(via telex.hu)
