„Klubrádió
A lényeg

Bezárják az Erkel Színházat a rezsiárak miatt

21/09/2022 17:02

| Szerző: Klubrádió

Ókovács Szilveszter főigazgató az InfoRádiónak azt mondta, az Operaházat mindenképpen nyitva akarják tartani, ott, azon túl, hogy az állami előírásnak megfelelően 18 fokra állítják a fűtést, egyéb változást nem terveznek. Az Erkel Színházat viszont bezárják november 6-tól a fűtési szezon végéig.

„Vakon repülünk, műszerek nélkül, éjjel, ködben” – így foglalta össze a Magyar Állami Operaház főigazgatója az energiaköltségek emelkedése miatt kialakult helyzetet. Ókovács Szilveszter az InfoRádiónak azt mondta, hogy az Operaház és az Erkel Színház gázfűtésére „kifizethetetlen”, egymilliárd forint körüli összegről szóló árajánlatot kaptak, ami a korábbihoz képest nyolc-tízszeres emelkedés. Az áram esetében is hasonló nagyságrendű növekedéssel számolnak, de a pontos szám még nincs meg. Ezért az Erkelt be is fogják zárni november 6-ával, és majd a fűtési idény végén nyitják ki – közölte.

A szintén az Operához tartozó, 30 ezer négyzetméter területű Eiffel Műhelyház távfűtésen van, de azt még egyáltalán nem tudják, hogy milyen költségekkel kalkulálhatnak a január elsejei árváltozás után. Ott előadást töröltek el, megtakarítást várnak attól, hogy a Bánffy Miklós termet és a közösségi tereket nem kell annyiszor felfűteni.

Ókovács azt mondta, hogy az Operaházat mindenképpen nyitva akarják tartani, ott, azon túl, hogy az állami előírásnak megfelelően 18 fokra állítják a fűtést, egyéb változást nem terveznek. „A vezérhajónak működni kell, és ez, pillanatnyilag úgy látom, hogy nincs is veszélyben, meg fogjuk tudni oldani” – jelentette ki, és megjegyezte: reméli, hogy a nézők elviselik majd az alacsonyabb hőmérsékletet. „Úgyis hamar belehelik a nézőteret. Nem hiszem, hogy ott fázás lesz.”

„Ha az Eiffelre rettenetes nagy ár jön ki, akkor nem tehetünk mást, oda fogunk fordulni az édesanyánkhoz, a magyar államhoz (...), hogy segítsen” – fogalmazott a főigazgató.

Azt is megjegyezte, hogy nehéz helyzetben vannak, hiszen a minimum kétmilliárd forinttal magasabb rezsi mellett egymilliárd forintot elvontak tőlük – ez összesen a költségvetésük ötödét teszi ki. „Ez az összeg a működési költségből jön le, a béreket nyilván nem érintheti az elvonás” – hangsúlyozta Ókovács Szilveszter.