Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Betiltották a Pécs Pride-ot

6/09/2025 11:16

| Szerző: Klubrádió

Nem engedélyezi a rendőrség az egyetlen vidéki Pride-ot, amit Pécsen szoktak megtartani. A Budapest Pride támogatóihoz hasonlóan azonban a pécsi szervezők is közölték, Lesz Pride Pécsen, nem fogadják el, hogy elhallgattassák őket.

Nem tehettek mást a gyülekezési törvény tavasszal elfogadott szigorítása és az Alaptörvény vonatkozó módosítása miatt, ezért betiltották az október 4-re meghirdetett Pécs Pride-ot – közölte a rendőrség. A bejelentés szerint – amit Telex vett észre – a törvény egyértelműen előírja, hogy tilos olyan gyűlést tartani, amely a homoszexualitást népszerűsíti vagy megjeleníti, mert a gyermekek védelme megelőzi a szabad gyülekezéshez való jogot is.

A szervezők közölték, nem fogadják el a döntést, azt, hogy elhallgattassák őket. „Ez a döntés súlyos csapás nemcsak az LMBTQ közösségére, hanem mindenkire, aki hisz az emberi jogokban, a szólásszabadságban és a békés gyülekezés jogában.” A szervezők azt is bejelentették, hogy a Pécs Pride-ot az eredeti időpontban megtartják, a részletekről pedig hamarosan tájékoztatást adnak. „Nem fogadjuk el, hogy elhallgattassanak minket. Nem hagyjuk, hogy megfélemlítsenek. Nem engedjük, hogy jogainkat lábbal tiporják.”

 
Résztvveők a tavalyi Pécs Pride-on,
2024. október 19., szombat Forrás: PécsMa.hu/Facebook
 

Magyarországon Pécs az egyetlen vidéki város, ahol évente megszervezik a melegjogi felvonulást. Az idei lenne az ötödik Pride a városban, amit a Freedom of My Identity Emberi Jogi Fesztivál záróeseményeként tartanának meg. A fesztivál és a felvonulás szervezője 2025-ben is a Diverse Youth Network nevű civil szervezet.

A Budapest Pride-ot korábban szintén betiltották, ugyancsak az új szabályozásra hivatkozva. Karácsony Gergely főpolgármester azonban közölte, hogy június 28-án Budapest Büszkeség címmel rendezvényt tart az önkormányzat. Ezt a rendőrség szintén megtiltotta, de az esemény végül megvalósult, és a rendszerváltozás óta az egyik legnagyobb utcai demonstráció lett belőle, becslések szerint legalább 250 ezer ember vett rajta részt. A résztvevők ellen végül nem indult eljárás, de a szervezők ellen igen. A főpolgármestert július végén gyanúsítottként hallgatták meg.