Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Elutasították Karácsony Gergely gyanúsítás elleni panaszát

14/08/2025 16:32

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Lőrincz Csaba

"Ezek szerint az ügyészség szerint is bűncselekmény gyanúja áll fenn azért, mert kiálltunk a sokszínűség, az egyenlőség és a szeretet mellett – és mert nem engedtük, hogy a kormány korlátozza a gyülekezés szabadságát" – reagált a főpolgármester a hírre.

Július végén derült ki, hogy a rendőrség gyanúsítottként idézte be Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Pride megszervezése miatt. A hatóság tiltott gyűlés szervezésével vádolja, miután a rendezvényt önkormányzati eseményként jelentették be. A rendezvény másik szervezőjét, a Szivárvány Misszió Alapítványt semmilyen formában nem keresték a hatóságok. 

A lépést több politikai szereplő is bírálta. Vitézy Dávid nonszensznek nevezte a gyanúsítást, Magyar Péter pedig úgy nyilatkozott, ez inkább erősíti, mint gyengíti Karácsonyt, a hatóságoknak pedig inkább valódi bűncselekmények felderítésével kellene foglalkozniuk.

Karácsonyt augusztus 1-jén  a Nemzeti Nyomozó Irodában hallgatták ki. Nem válaszolt a kérdésekre, hanem nyilatkozatot olvasott fel, amelyben kijelentette: a Pride önkormányzati rendezvény volt, így a gyülekezési törvény nem vonatkozik rá. „Bűncselekményt nem követtem el” – mondta, hangsúlyozva, hogy az ügy nem róla szól, hanem a szabadság melletti kiállásról.

A kihallgatás idején a helyszín előtt szolidaritási demonstrációt tartottak, amelyet a rendőrség korlátozott, de így is több tucat támogató fogadta.

Az ügyészség elutasította Karácsony panaszát a gyanúsítás ellen. A főpolgármester így fogalmazott Facebook bejegyzésében: "Ezek szerint az ügyészség szerint is bűncselekmény gyanúja áll fenn azért, mert kiálltunk a sokszínűség, az egyenlőség és a szeretet mellett – és mert nem engedtük, hogy a kormány korlátozza a gyülekezés szabadságát."

Kijelentette: nem adják fel, Budapest „szabad város marad”, és a szabadságot, valamint a szerelmet „nem lehet sem betiltani, sem büntetni”

A 24.hu nyomán.