Az önazonosságban élen járó Mezőkeresztes már vissza is vonta a rendeletet
1/08/2025 08:59
| Szerző: Klubrádió
A Borsod megyei Mezőkeresztes volt az első, mely már a törvény hatálybalépése előtt megalkotta saját önazonossági rendeletét.
A rendeletben korlátozni akarták, ki vásárolhat ingatlant, illetve költözhet be a településre. A szabályozás azonban csak pár hétig volt érvényben, ugyanis a település képviselő-testülete augusztus elsejével már vissza is vonta saját rendeletét - írja a 444.hu.
Az már múlt héten kiderült, hogy a megyei kormányhivatal törvényességi felülvizsgálatot indított a rendelet miatt, és a lépésből úgy tűnik, nem sikerült a törvényeknek megfelelő rendeletet hoznia az önkormányzatnak.
A portál elment Mezőkeresztesre, hogy megnézzék milyen a fogadtatása a betelepülést korlátozni célzó szabályozásnak. A falu legtöbb lakójának a romák jutottak eszébe a szabályozás kapcsán, a polgármester viszont azt mondta, a rendelet nincs senki ellen.
Két napja az Esti gyorsban Majtényi László alkotmányjogász is arról beszélt, hogy mit eddig látott a rendelet kapcsán, az eléggé egyértelműen a romák elleni diszkrimináció értelmezését nyújtja a számára, ami - mint mondta - nyilvánvalóan az emberi méltóságot is érti, meg a megkülönböztetés tilalmát.
