Az Igazságügyi Minisztérium szerint fel sem merült kormánytag érintettsége a Szőlő utcai javítóintézeti ügyben
18/09/2025 14:53
| Szerző: Klubrádió
Dobrev Klára sajtónak tett nyilatkozata, valamint minden olyan állítás, amely kormánytag érintettségéről szól, az igazságügyi tárca szerint "aljas rágalom, minden alapot nélkülöz, ezért haladéktalanul megteszik a szükséges jogi lépéseket". Ezt Tuzson Bence miniszter tette közzé. Dobrev Klára azt mondta: igyekszik mindent megtenni, hogy mielőbb kiderüljön, "kik azok a kormánypárti politikusok, akik állami gondozott gyermekeket használhattak prostituáltként a Szőlő utcai javítóintézetből".
A Tuzson által megjelentetett közleményben az áll: "az Igazságügyi Minisztérium a leghatározottabban visszautasítja a DK elnök valótlan állításait melyeket a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatosan tett".
Közölték: "az intézetben történtekre vonatkozóan jelenleg is mindenre kiterjedő alapos nyomozás folyik, mindemellett nyomatékosan hangsúlyozzuk, hogy az eljárás során kormánytag érintettsége fel sem merült".
Emellett azt is írták, hogy Dobrev Klára sajtónak tett nyilatkozata, valamint minden olyan állítás tehát, amely kormánytag érintettségéről szól, "aljas rágalom, minden alapot nélkülöz, ezért haladéktalanul megtesszük a szükséges jogi lépéseket".
Dobrev Klára szerdán, sajtótájékoztatón beszélt arról: igyekszik mindent megtenni, hogy mielőbb kiderüljön, „kik azok a kormánypárti politikusok, akik állami gondozott gyermekeket használhattak prostituáltként a Szőlő utcai javítóintézetből.” Dobrev kezdeményezte parlamenti vizsgálóbizottság összehívását és levelet írt Pintér Sándor belügyminiszternek is, akihez a terület tartozik. A DK elnöke pedig lényegében arra reagált, hogy Kuslits Gábor gyermekvédelmi szakember azt nyilatkozta, magas rangú politikusoknak vihettek lányokat és fiúkat a Szőlő utcai gyermekotthonból.
A Klubrádióban Magyar György ügyvéd beszélt erről a gyermekvédelmi ügyről hétfőn, akkor azt mondta: folyhatna már a nyomozás, ha lenne rá politikai akarat.
(Kiemelt kép: Tuzson Bence/Facebook)
