"Az a szomorú valóság, hogy Nagymagyaron ma már szinte csak cigányok élnek" – hangzott el az állami tévében
17/10/2025 12:18
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
A mondatra a Dunaszerdahelyen készülő Közöd podcast készítői figyeltek fel.
„Minden adott, hogy nagy magyar település legyen Nagymagyar. Ám az a szomorú valóság, hogy ahol egykor az Esterházyak, a Zichyek, a Batthyányak és a Pálffyak voltak az urak, ott ma már szinte csak cigányok élnek. De nem kell messzire menni innen életerős magyar közösségért” – hangzott el szó szerint a Felső-Csallóközről készült Hazajáróban, amit az M5-ön és a Dunán is vetítenek.
A finoman szólva is meglepő szövegre a Dunaszerdahelyen készülő Közöd c. podcast műsorvezetői figyeltek fel.
Akik aztán a podcastban elmondták: Nagymagyar a dunaszerdahelyi járásnak egy viszonylag nagy populációjú falva, ahol a romák többségben vannak, olyannyira, hogy az önkormányzati választásokon már roma polgármestert is választottak, és élnek is ott olyan romák, akik cigánynak vallják magukat. Szerintük a probléma nem is ez, hanem az, hogy a mondat ebben a kontextusban „konkrétan megjelöli ezt a kisebbséget”. (A Telex nyomán)
