Akár hálásak is lehetünk Bayer Zsoltnak, hogy nem lelövetni akarja a tüntető bírókat - Gyurcsány
6/02/2025 10:02
| Szerző: Klubrádió
A Bayer nevű indulat- és verőember szerint listázni kell a jogaikért tüntető bírókat. Akár hálásak is lehetünk a Fidesz alapítónak, hogy nem lelövetni akarja őket. Az elmúlt évek után azon se csodálkoznánk. Nyilván az emelkedett erkölcsiségű magyar polgári meggyőződés nevében - így reagált közösségi oldalán a Demokratikus Koalíció elnöke.
Egyébként egy lista tényleg jó lenne. Ennek az önmagát még ezek után is nagyszerű embernek tekintő förmedvény felmenőiről, hogy egyenként fejezhessük ki nekik együttérzésünket, hogy ilyen gazember lett leszármazottjukból - fakadt ki Gyurcsány Ferenc.
Bayer lapjában azt írta, pontosan kell regisztrálni, mely bírók jelennek meg a február 22-i tüntetésen. Mindegyiknek meg kell jegyeznünk a nevét.
Bayer szerint azért kell megjegyezni a nevüket, hogy a demonstráció után "bármelyikünknek, kormánypárti politikusnak, újságírónak, celebnek, közszereplőnek bármilyen peres ügye akad, s a tüntetésen jelenlévő valamelyik bíró tárgyalja az ügyünket, akkor haladéktalanul elfogultság miatt kell panaszt tennünk, és mindaddig nem kell – sőt! tilos! – megjelennünk egyetlen egy tárgyaláson is, ameddig le nem cserélik egy olyan bíróra, aki nem tüntetett".