Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

A végén semmit nem fog érni az olcsó lakáshitel

25/07/2025 12:52

| Szerző: Klubrádió

Rakétaként lőttek ki első negyedévben a lakásárak, és ha valaki abban bízott, hogy a nyár majd lenyugtatja a kedélyeket, az keserűen csalódhat az Otthon Start hitel bejelentése miatt. ABiztosDöntés szakértője szerint ha beválnak az előrejelzések, akkor olyan mértékű áremelkedés lehet a következő egy évben is, hogy az nagyrészt elviszi a kedvező, támogatott kamatnak köszönhető nyereséget. Az igazi vesztesek azonban azok lesznek, akik nem jogosultak az új hitelre, mert ők csak a drágulást kapják, miközben az alacsony kamat nem mérsékli a veszteségüket. 

Megjelent a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss Lakásárindexe, és a lakásárak a statisztikák alapján is extrém ütemben nőnek. A hamarosan induló Otthon Start hitel várhatóan még jobban felpörgeti a megállíthatatlanul dráguló piacot - írja a BiztosDöntés.hu.

Brutális lakásáremelkedés volt az első negyedévben

Budapesten 2025 első negyedévében 11,7 százalékkal emelkedtek a lakásárak a megelőző negyedévhez képest, ezzel az éves növekedési ütem 22,3 százalékra gyorsult. Vagyis egy 2024 végén 40 millió forintért kínált lakás 4,68 millió forinttal kerül többe átlagosan Budapesten, míg éves összevetésben 8,9 millió forinttal kell többet fizetni érte. A trend ráadásul nem sok jót ígér, hiszen 2024 utolsó negyedévében még csak 3,9 százalékos volt a drágulás a megelőző negyedévhez képest, vagyis az áremelkedés egyre csak gyorsul.

A vidéki városokban kisebb mértékű, 6,7 százalékos volt negyedéves alapon a drágulás, míg éves összevetésben 13,9 százalék áremelkedést mértek. Vagyis a példánkban szereplő 40 milliós ingatlan egy negyedév alatt 2,68 millió forintot, míg egy év alatt 5,56 millió forintot drágult. Itt is egyre gyorsul az áremelkedés: a megelőző negyedévben ugyanis még csak 2,1 százalék volt az MNB szerint.

A községekben mérték a legkisebb áremelkedést, 2,2 százalékot, illetve 10 százalékot, vagyis 880 ezer, illetve 4 millió forinttal ment fel egy 40 milliós ingatlan átlagára negyedéves és éves alapon a legkisebb településeken. A községeknél is gyorsul az áremelkedés: itt a megelőző negyedévben stagnáltak az árak, míg most ismét meglódultak.

Országosan is magas volt a dinamika: éves szinten 15,3 százalékot, negyedéves alapon pedig 7 százalékot mentek fel az árak.

Mi jöhet az év hátralévő részében?

Az első negyedéves lakásárakban még bőven benne van az állampapírból kiszálló befektetők hatása, hiszen óriási pénzek mozdultak az első hónapokban az ingatlanpiac felé. Hogy ez milyen mértékű volt, azt jól mutatja, hogy a Duna House saját adatai szerint Budapesten a vevők 45 százaléka befektető volt 2025 első három hónapjában, míg egy évvel korábban csak 31 százalék volt az arányuk. Vidéken kicsit mérsékeltebben, de hasonló a helyzet, itt a befektetési célú vevők aránya 24 százalékról 29 százalékra nőtt egy év alatt.

Ugyanakkor júniusra a befektetők aránya megcsappant, Budapesten 37, vidéken pedig 18 százalékra, ami kis nyugalmat hozhatott volna a piacon az év hátralévő részére.

Ebben a helyzetben jelentette be a kormány az Otthon Start hitelt, ami a társadalmi egyeztetésen lévő jogszabálytervezet szerint rendkívül széles körszámára lesz elérhető. Hiszen első lakásszerzőnek minősül mindenki, akinek nincs 50 százalékot meghaladó tulajdonrésze belterületi lakóingatlanban, ráadásul a magasabb tulajdoni hányadra vonatkozóan is van egy sor mentesség.

Az új hitelt már most akkora érdeklődés övezi, hogy az árak máris elkezdtek emelkedni, a GKI elemzése szerint pedig egy év alatt Budapesten akár 15-20 százalékos drágulás is elképzelhető csak az új program miatt.