„Klubrádió

A Vatikánnal szembemenve áldanak meg homoszexuális párokat németországi papok

10/05/2021 17:47

| Szerző: Klubrádió

A Vatikán állásfoglalása ellenére Németországban a katolikus egyház progresszív szárnyát képviselő papok megáldják az azonos nemű élettársi kapcsolatban élőket. Körülbelül száz németországi templomban osztanak majd áldást ezen a héten.

A vatikáni Hittani Kongregáció márciusban fogadta el azt a dokumentumot, mely szerint a katolikus papok nem áldhatják az azonos nemű élettársi kapcsolatban élőket, mert az indoklás szerint isten nem áldhatja meg a bűnt. Ezzel a nézettel megy most szembe több németországi pap.

A dokumentum élénk vitát váltott ki a német egyházon belül is, a konzervatív és a progresszív szárny között pattanásig feszült a helyzet, néhányan már az egyházszakadástól is tartanak.

A progresszívek képviselői szerint érdemes felülvizsgálni az egyház homoszexualitással kapcsolatos álláspontját.

„Meggyőződésem, hogy a homoszexuális orientáció nem rossz, és a homoszexuális szerelem sem bűn” – mondta Jan Korditschke berlini jezsuita tiszteletes az Associated Pressnek. Korditschke május 16-ai miséjén fog áldást osztani homoszexuális pároknak. „Ezekkel az áldásokkal szeretném megünnepelni a homoszexuálisok szeretetét, mert a homoszexuálisok szerelme jó dolog” – mondta a tiszteletes.

Korditsche azt mondta, hogy feldühíti az egyháza homofóbiája, és sajnálja, hogy nem a vezetőséggel összhangban oszt áldást, de nem tart következményektől.

A német püspöki konferencia vezetősége már a múlt hónapban is bírálta ezt az alulról jövő kezdeményezést, ami a „Szerelem győz” nevet kapta. Limburg püspöke, Georg Baetzing azt mondta, hogy ezeket az áldásokat nem lenne szabad felhasználni egyházpolitikai megnyilvánulásokra és politikai akciókra – írta a Telex.