Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

A Tisza differenciált nyugdíjemelést ígér

23/09/2025 11:17

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Vikár Anna Flóra

A minimálnyugdíj 120 ezer forint lenne, ami 280 ezer embernek jelentene emelést. Az 500 ezer forint feletti nyugdíjúak nem kapnának Nyugdíjas SZÉP-kártyát, a kisnyugdíjasok viszont többet kapnának.

Kedden Magyar Péter pártelnök és Kármán András közgazdász a Tisza nyugdíjas politikáját ismertette egy sajtónyilvános eseményen, amelyet Magyar YouTube-csatornáján is közvetítettek.

Magyarországon kétmillió öregségi nyugdíjas és további 400 ezer nyugdíjszerű ellátásban részesülő állampolgár van, ahogy pedig a HVG megjegyzi tudósításában, nagyon nem mindegy, mit ígér ennek a társadalmi csoportnak a Tisza, hiszen a közvélemény-kutatások szerint köztük magas a Fidesz támogatottsága.

Magyar megjegyezte, az átlagnyugdíj 2010-ben még az átlagkereset 70 százaléka volt, ez viszont mára 50 százalék lett, vagyis jelentős az elértéktelenedés. Közben a Tisza elnöke szerint minden negyedik nyugdíjas létminium alatt él, ami azt jelenti, hogy nincs napi ezer forintjuk élelmiszerre.

A pártelnök elmondta, kormányon 120 ezer forintos minimálnyugdíjat vezetnének be, ami 280 ezer főnek – 160 ezer öregségi és 120 ezer rokkantnyugdíjasnak – jelent azonnali nyugdíjemelést. A 120 és 140 ezer forint közötti összeget kapó idősek pedig extra emelést kapnának, ez havi 6-12 ezer forintos emelést jelentene.

Bevezetnék a nyugdíjas Szép-kártyát, ami évi maximum 200 ezer forintot jelentene, ezt differenciáltan adnák, az 500 ezer forint feletti nyugdíjúak nem kapnának, a kisnyugdíjasok pedig többet kapnának.

Emelkedne az időskorúak járadéka is, ami nem nyugdíj, ezeket az összegeket nagyjából a duplájára kívánják emelni: a mostani 35-56 ezer forint helyett 71-113 ezer forintra.

Magyar szerint ezeken az intézkedéseken túl az is segíteni fogja majd az időseket, hogy az egészséges élelmiszereket terhelő áfakulcsot 27 százalékról 5 százalékra csökkentenék.

A párt továbbá 20 ezer új, modern férőhelyet hozna létre nyugdíjasházi illetve szociális otthonokban, erre európai uniós forrásból lenne pénz.

Továbbá, az otthoni ellátás támogatására 50 százalékkal megemelnék az otthonápolási díjat – ez 49-89 ezer forintról 75-135 ezerre nőne.

Kármán, a párt gazdasági szakértője, aki egyébként a második Orbán-kormányban adó- és pénzügyi szabályozásért felelős államtitkár volt, arról beszélt mennyibe kerül mindez és honnan lesz rá forrás. A legnagyobb tétel a nyugdíjas Szép-kártya bevezetése, ez évi 350-400 milliárd forintos kiadást jelent, a nyugdíjemelési tételek pedig összesen további 200 milliárdot.

Szerinte ma rengeteg bujtatott propagandakiadás van a költségvetésben, amit meg lehet majd spórolni, ehhez jön az állami közbeszerzések 20-30 százalékos túlárazásának megszüntetése, a valódi versenyhelyzet megteremtésével. Míg az emeléseknek a költségvetésből lesz forrása, az új férőhelyek kialakítása részben uniós forrásokból, részben piaci alapon működne az elképzelés szerint.