A TEK vigyáz majd Putyinra
17/10/2025 16:44
| Szerző: Klubrádió
Pintér Sándor belügyminiszter a Terrorelhárítási Központot (TEK) jelölte ki arra, hogy ellássa a személyvédelmi feladatokat a tervezett budapesti csúcstalálkozón – közölte a szervezet.
Donald Trump amerikai elnök tegnap este jelentette be, hogy Budapesten találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy az ukrajnai békéről tárgyaljanak.
"A nemzetközileg védett személyekkel kapcsolatos feladatokat Hajdu János rendőr altábornagy, a TEK főigazgatója irányítja. A TEK szakemberei megkezdték a felkészülést, a nemzetközi protokolloknak megfelelően – a rendőrség, a különböző hazai biztonsági szervek bevonásával, valamint a külföldi partnerszolgálatokkal – gondoskodnak a védett személyek, valamint a delegációk biztonságáról" – írták.
A csúcsalálkozó pontos időpontját egyelőre nem hozták nyilvánosságra, Szijjártó Péter külügyminiszter elmondása szerint még zajlanak az egyeztetések.
