„Klubrádió
A lényeg

A NASA bemutatta új űrhajósjelöltjeit

7/12/2021 19:31

| Szerző: Klubrádió

Az amerikai űrügynökség 12 ezer jelölt közül tíz embert választott ki, akik a Nemzetközi Űrállomáson, vagy a Hold-misszióban vesznek majd részt.

A NASA bemutatta az új űrhajósjelöltjeit, akikre kétéves kiképzés vár, mielőtt feladatot kapnának a Nemzetközi Űrállomáson vagy részt vehetnének a tervezett Hold-missziókban – írta a hvg.hu. A tíz jelöltet 12 ezer jelentkező közül válogatták ki. A csoport kétéves alapkiképzést kap, amelyben egy elkövetkező űrutazáshoz szükséges felkészültségüket szerezhetik meg.

Ez azt is jelenti, hogy a kiképzés során víz alatti, magassági gyakorlatokon és képzéseken vesznek részt a következő két évben.

A kiképzést eredményesen teljesítő űrhajósjelöltek a Nemzetközi Űrállomásra vagy akár a Holdra is repülhetnek majd. A már soron következő küldetésekre azonban még nem valószínű, hogy őket küldik, úgyhogy amíg rájuk kerül a sor, tovább fejlesztik képességeiket.

A jelöltek:

  • Nichole Ayers, az amerikai légierő 32 éves őrnagya,
  • Marcos Berríos, a légierő 37 éves őrnagya,
  • a 35 éves Christina Birch, az amerikai országúti kerékpároscsapat egykori tagja, aki biomérnökként doktorált,
  • Deniz Burnham, az amerikai haditengerészet 36 éves tartalékos hadnagya, szintén mérnök,
  • Luke Delaney, a NASA 42 éves kutatópilótája, az amerikai tengerészgyalogság őrnagya,
  • a 35 éves Andre Douglas, a Johns Hopkins Egyetem munkatársa, aki az amerikai parti őrségnél szolgált,
  • Jack Hathaway, az amerikai haditengerészet 39 éves parancsnoka,
  • Anil Menon, Elon Musk SpaceX vállalatának légi sebésze, aki közreműködött a vállalat első Nemzetközi Űrállomásra vezető missziójában,
  • Christopher Williams, 38 éves orvos és
  • Jessica Wittner, az amerikai haditengerészet 38 éves parancsnokhelyettese is.

A NASA előző űrhajósosztálya 2020 januárjában végzett, azóta a csapat két tagja, Kayla Barron és Raja Chari már részt vett egy Föld körüli túrán.