2026-os tavaszi túlélési gyakorlat - Klubrádió
Magyarország választ
múlva
A lényeg

A CÖF már a NATO-t kérdezi, mit tenne, ha Ukrajna megtámadná Magyarországot

18/03/2026 17:28

| Szerző: Klubrádió

Fekete-Győr András volt Momentum-elnök után a Békemenetet szervezető Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) kuratóriumi elnöke is a NATO-hoz fordult, csak ő orosz helyett ukrán fenyegetést lát – vette észre a 24.hu 

A hivatalosan a legutóbbi Békemenet szervezéséért is felelős szervezet elnöke felidézte Mark Rutt főtitkárnak: „korábban több alkalommal is tapasztalhattuk, hogy magyar baloldali politikusok a NATO közbenjárását kérték különböző – kifejezetten belpolitikai természetű – ügyekben”. A momentumosból humanistává lett Cseh Katalin egyik 2019-es megszólalását hozta itt példaként, illetve a Momentum-alapító Fekete-Győr András néhány héttel ezelőtti megnyilatkozását, melyben ő maga is az nyugati katonai szövetségtől kért segítséget egy nyílt levél formájában.

A Momentum volt elnöke még március 8-án osztotta meg a Facebook-oldalán Mark Rutténak, a NATO főtitkárának írt nyílt levelét, amiben arra kérte őt és a szövetséges országok vezetőit, hogy lépjenek fel a nyilvánosság erejével a szerinte példátlan orosz beavatkozási kísérlet ellen, amivel a magyar választások tisztaságát veszélyeztetik. Fekete-Győr ezzel azokra a hírekre reagált, miszerint az Oroszországi Föderáció hetekkel ezelőtt egy orosz katonai hírszerzőkből álló operatív csapatot telepíthetett Budapestre.

Csizmadia László CÖF-elnök azért írt nyílt levelet, mert szerinte „az utóbbi időben több ukrán közéleti szereplő és katonai személyiség részéről hangzottak el nyílt, Magyarországot és annak demokratikusan megválasztott vezetőit fenyegető kijelentések”. Felemlegette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fenyegető szavait, majd több más állítólag fenyegetés mellett azt a Hrihorij Omelcsenkót is megemlítette, akiről Frész Ferenc kiberbiztonsági szakértő rádiónknak azt mondta: a nyugdíjas ukrán tisztnek erősen manipulálták a nyilatkozatát, hogy úgy tűnjön, megfenyegeti Orbán Viktort és családját.

A CÖF-CÖKA elnöke ezért azt kérdezte Mark Ruttétól, hogy a NATO figyelemmel kíséri-e a fejlemények alakulását, illetve történnek-e a konfliktus megelőzéseként diplomáciai intézkedések az ügyben. Terveznek-e „a rendkívül feszült és kényes ügy kapcsán hivatalosan is megnyilvánulni, elejét véve egy NATO – Ukrajna közötti konfliktus kibontakozásának”.

Csizmadia azt is tudni szeretné, hogy amennyiben „egy NATO-tagállamot – így Magyarországot – tényleges katonai támadás vagy más jellegű, agresszív fellépés érne Ukrajna részéről, milyen vészforgatókönyv, mechanizmusok és kollektív védelmi intézkedések lépnének életbe a NATO keretében”.