„Klubrádió
A lényeg

56 évesen elhunyt a Kisváros színésze, Bajomi Nagy György

29/11/2023 10:10

| Szerző: Klubrádió

"Megrendülten tudatjuk, hogy Bajomi Nagy György, társulatunk tagja, méltósággal és mindannyiunk számára példaadó lelkierővel viselt hosszú betegség után a mai napon elhunyt. Búcsúztatásáról később adunk hírt" – jelentette kedden késő este az Örkény Színház társulata.

Bajomi Nagy György 1966. december 16-án született Szentesen. 1992-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Huszti Péter osztályában. Ezt követően a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, majd egy évtizedig a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. 2004 és 2009 között szabadúszóként dolgozott, többször játszott a Nemzeti Színházban. 2009-2020 között a Jordán Tamás igazgatta szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatát erősítette, 2020-ban az Örkény Színházhoz szerződött. 

 
Bajomi Nagy György a Kisvárosban 1997, és a Weöres Sándor Színházban 2018
Fotó: 3 sztár film, Mészáros Zsolt/Weöres Sándor színház
 

1995 és 2000 között a Kisváros című sorozatban láthattuk, ő alakította Zakariás Gábor határőr-törzsőrmestert, Vendel (Benkő Péter) helyettesét. Állandó szereplője volt a Tűzvonalban című akciókrimi-sorozatnak is, szerepelt a Munkaügyek, a Fapad, a Jóban Rosszban, az Egynyári kaland és az Alvilág című sorozatokban, a Veszettek, A tökéletes gyilkos és a 2022-ben bemutatott Nyugati nyaralás című filmekben is.


Székely Csaba Vitéz Mihály című színdarabjának főszereplőjeként díjat vehetett át a POSZT-on, és a nyári Városmajori Színházi Szemlén. A Thália Színház Humorfesztiválján 2015-ben a zsűri különdíját kapta A hülyéje című Feydeau-előadásban nyújtott alakításáért. 2015-ben Básti Lajos-, 2016-ban Gábor Miklós-díjjal tüntették ki, 2018-ban Jászai Mari-díjat kapott. 

A címlapkép: Stekovics Gáspár munkája