21 Kutatóközpont: A Tisza 132, a Fidesz 62, a Mi Hazánk pedig 5 mandátumot szerezhetne
12/04/2026 19:10
| Szerző: Klubrádió
A 21 Kutató Telexnek készített legfrissebb felmérés alapján a Tisza Párt jelentős előnnyel vezet: a biztos szavazók körében 55 százalékos támogatottságot mértek, míg a Fidesz 38 százalékon áll. A 17 százalékpontos különbség minden korábbinál nagyobb, még a március végi, 16 pontos eltérést is meghaladja.
A kisebb pártok közül a Mi Hazánk 5 százalékon szerepel, ami parlamenti bejutást jelenthet, bár a hibahatár miatt ez még nem tekinthető biztosnak. A Demokratikus Koalíció és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt egyaránt 1 százalék körül mozog; a kutatók szerint előbbinek nagyobb esélye van ennél jobb eredményre.
Magas, közel 80 százalékos részvétel mellett a Tisza Párt akár 3,2 millió, a Fidesz pedig mintegy 2,3 millió belföldi szavazóra számíthat. A Tisza esetében ez történelmi rekord lenne, míg a Fidesz jelentősen elmaradna a 2022-es eredményétől. Az elemzés szerint ennek egyik oka a szavazótábor természetes fogyása, másrészt az, hogy a fiatalabb korosztályok körében nem tudott érdemben erősödni.
A 21 Kutatóközpont úgy látja, az erőviszonyok átrendeződését nem elsősorban a Fidesz gyengülése, hanem a Tisza bővülése magyarázza: a párt mintegy 700 ezerrel több választót ért el, mint négy éve az ellenzék összesen.
A mandátumbecslések alapján mindez kényelmes Tisza-győzelmet vetít előre, de kétharmados többséget egyelőre nem. A számítások szerint a Tisza 132, a Fidesz 62, a Mi Hazánk pedig 5 mandátumot szerezhetne, ugyanakkor több egyéni körzetben minimális különbségek dönthetnek.
A részvételi adatok is kiemelkedők: a Nemzeti Választási Iroda szerint délután öt óráig a választók több mint 74 százaléka már leadta szavazatát, ami minden korábbi végeredményt meghaladó aktivitást jelez.

