„Támogassa
A lényeg

200 milliárddal támogatja az állam a 30 alattiak elhelyezkedését

19/03/2024 13:55

| Szerző: Klubrádió

Ha a munkahely a lakóhelytől 60 kilométernél messzebb található, a program keretében a minimálbér 70 százalékáig, 180 ezer forintig albérleti támogatás igényelhető.

Áprilisban indul a kormány 30 év alattiak elhelyezkedését segítő Ifjúsági Garancia Plusz programja – jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az állami tévében.

A program keretösszege 200 milliárd forint.

 
Illusztráció:
Pinterest
 

A fiatalokat célzó programnak három pillére lesz: bértámogatás, albérleti és útiköltség hozzájárulás, az állam pedig négy, illetve hat hónapig a munkabér 50 százalékát vállalja át a munkáltatótól.

Ha a munkahely a lakóhelytől 60 kilométernél messzebb található, a program keretében a minimálbér 70 százalékáig, 180 ezer forintig albérleti támogatás igényelhető. Hatvan kilométeres távolságon belül pedig 10 kilométerenként 10 ezer forintos útiköltség támogatást biztosítanak. (MTI)